Súlyos gondokat okoztak a zivatarok Csehországban

Prága |

<p>Komoly közlekedési problémákat és nagy anyagi károkat okoztak vasárnap este a kiadós zivatarok Csehországban, főleg a keleti országrészekben.</p>

Prostejov és Šumperk városok környékén a kora esti órákban mintegy 70 milliméternyi csapadék esett, aminek következtében megáradtak a helyi patakok, s a falvakban több mint száz házat, gazdasági épületet elöntött a víz.

A Jeseníky hegységben a lezúduló víz miatt két nyári gyermektábor is veszélybe került. A mintegy 80-80 lakót az esti órákban evakuálták és biztonságos helyre szállították - jelentette a közszolgálati hírtelevízió (CT24) hétfőn reggel. Chrudim mellett a víz miatt szintén evakuálni kellett egy gyermektábort.

Fennakadások voltak a közúti és a vasúti közlekedésben is, elsősorban a délkeleti Vysocina régióban. A sínekre dőlt fák, lecsúszott kövek miatt hat helyen leálltak a vonatok. A legtöbb probléma Jihlava környékén volt, de hétfő reggel a közutak már mind járhatóak voltak. Néhány közlekedési baleset is történt személyi sérülésekkel, de haláleset nélkül.

A délkelet-csehországi Trebíc város mellett a megáradt helyi patak elárasztott s részben elzárt a külvilágtól egy kisebb üdülőközpontot, ahonnan a lakók egy részét tűzoltók menekítették ki. Az észak-morvaországi Olmütz környékén a vihar következtében leszakad egy magas feszültségű vezeték, és számos település órákon keresztül villanyáram nélkül maradt. Zivatar okozta problémákat jelentettek a Prágától keletre fekvő Pardubice, illetve a Hradecky régióból is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?