Špidla: jóléti államot

Prága. Vladimír Špidla cseh miniszterelnök tegnap a képviselőház elé terjesztette kormányának programját és az új kormány tagjainak névsorát, kérve a honatyák támogatását. Várhatóan ma délután lesz a bizalmi szavazás.

A programnyilatkozat belpolitikai és szociális téren a jóléti állam kiépítését, a széles körű családtámogatást és a korrupcióellenes küzdelem fokozását helyezi előtérbe. Az alapvető cél az olyan szociális állam, amelynek színvonala összehasonlítható az EU-országokéval. A kormány támogatni fogja a családokat, különösen a fiatal házasokat, s támogatást kíván nyújtani nekik a lakás, illetve az első munkahely megszerzéséhez. Ez a célja annak az elképzelésnek is, hogy a házastársak a jövőben közösen adózhassanak, ami számukra gyakorlatilag az adóterhek csökkenését jelentené. Támogatást kapnak az iskolások, s a kormány kötelezi magát, hogy az oktatás a következö négy évben is széles körben hozzáférhető és térítésmentes lesz. A kabinet jelentős béremeléseket helyez kilátásba az államapparátusban, az oktatásügyben dolgozók számára, s fokozatosan megreformálná a nyugdíjrendszert is.

Külpolitikai téren elsőrendű fontosságú az EU- tagság elérése, ugyanakkor a kormány nagy figyelmet kíván szentelni a regionális együttműködésnek is. Kiemelt jelentőséget kap Szlovákia és Lengyelország, amelyekkel „fenn kell tartani a nemzetközi normákat meghaladó szintet“. A kormány fontosnak tartja a hatékony visegrádi együttműködést – olvasható a nyilatkozatban. Magyarországgal kapcsolatban leszögezi, Csehország „aktívan együtt kíván működni vele, mégpedig a regionális közép-európai kérdésekben is”. A Beneš-dekrétumokkal kapcsolatban a dokumentum leszögezi: a kormány ezen a téren a cseh parlament áprilisi nyilatkozatának irányvonalát követi. Ez azt jelenti, hogy a kabinet nem kíván változtatni elődje álláspontján. A kormány támogatja a nemzeti kisebbségek kultáráját, s azt hogy a kisebbségek részt vehessenek az őket érintő ügyek intézésében, beleértve az anyanyelvhasználatot, illetve azt, hogy bejuthassanak a közszolgálati médiumokba. A kormány tevékenysége arra fog irányulni, hogy megteremtse az európai kisebbségi nyelveket védő charta csehországi ratifikációjának lehetőségét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?