Soros György harcot hirdetett Donald Trump amerikai elnök és az erősödő nacionalizmus ellen a The Washington Post című lapnak Zürichben adott és vasárnap megjelent interjújában.
Soros harcot hirdet Trump és az erősödő nacionalizmus ellen
Az interjúban a magyar születésű amerikai milliárdos arra panaszkodik, hogy "mindaz, ami rosszul alakulhatott, rosszul is alakult". A lap újságírója ezzel kapcsolatban emlékeztetett: a Soros által támogatott elnökjelölt, Hillary Clinton 2016-ban elvesztette a választást Donald Trumppal szemben, akinek "Amerika az első" politikája éppen annak a globalizációnak akart gátat vetni, amelynek Soros a híve. Ezenkívül az Európai Unió, amelynek sikerességében annyira bízott, most Nagy-Britannia elvesztésén és az erősödő migránsellenes érzelmeken vitázik, és Soros maga is támadások célpontja lett Magyarországtól Kaliforniáig.
"Minél nagyobb a veszély, nagyobb a fenyegetés, annál inkább szükségét érzem, hogy szembeszálljak vele"
- mondta Soros a lapnak, majd hozzátette: "igen, megkettőzöm erőfeszítéseimet".
A The Washington Post megállapítja: Soros annak ellenére nem száll ki a harcból, hogy Roseanne Barr amerikai színésznőtől kezdve Vlagyimir Putyin orosz elnökig széles körben támadják, egyebek között azzal vádolva, hogy a háttérben ő mozgatja a bábukat, hogy náci-szimpatizáns, vagy hogy ő tartja kézben az amerikai Demokrata Pártot. A lap szerint azonban Sorosnak muszáj elismernie politikai befolyása korlátait az Egyesült Államokban. A keddi előválasztásokon például Kaliforniában az általa támogatott ügyészjelöltek rendkívül sikertelenül szerepeltek. "Falakba ütköztünk Kaliforniában" - reagált a vereségsorozatra a lapban Soros.
A milliárdos leszögezte: nem változott a véleménye Donald Trump elnökről, "magamutogatónak" tartja, és azt gondolja róla, hogy "mindenhatónak hiszi magát". Az ősszel esedékes félidős kongresszusi választásokra, az eddigi kudarcok ellenére 15 millió dollárt tervez költeni. Hangsúlyozta viszont, hogy nem akarja megosztani a Demokrata Pártot.
A The Washington Post felidézi Patrick Gaspard minapi szavait. Gaspard korábban, a Barack Obama elnök irányította Fehér Házban politikai igazgató volt, s jelenleg a New York-i székhelyű Nyílt Társadalom Alapítvány vezetője. Amikor Gaspard megkérdezte Sorost, hogy hogyan látja a szervezet szerepét, miközben egész tevékenységét oly sok támadás éri, a milliárdos így válaszolt: "ezért hoztuk létre".
A Nyílt Társadalom Alapítvány jelenleg 100 országban évente mintegy 940 millió dollárt költ a szólásszabadság és a szabad választások támogatására - írja a lap, az alapítvány adataira hivatkozva. Megemlíti, hogy bizonyos ideig Soros volt a legnagyobb magánadományozó Oroszországban, de két évvel ezelőtt az orosz kormány "nemkívánatosnak" és "az alkotmányos rend alapjait fenyegetőnek" minősítve betiltotta az alapítványok működését. "A világon mindenütt mindenbe beleavatkozik" - idéz a The Washington Post Putyin interjújából, amelyet az osztrák televíziónak adott, hozzátéve: "az orosz elnök a múlt héten azt sugallta, hogy amit Soros csinál világszerte, az ahhoz a politikai beavatkozáshoz hasonlít, amelyért amerikai hírszerzők Oroszországnak tesznek szemrehányást".
A lap megállapítja: Sorost Európában másutt is támadják. Megemlíti, hogy az idén Orbán Viktor, Magyarország jobboldali kormányfője újra megnyerte a választást, miután azzal vádolta Sorost, hogy muszlimokkal akarja elárasztani Európát. A lap megemlíti a Stop Soros-törvényt is. Majd idézi a milliárdost, aki nem Magyarországra, hanem általában a bírálóira utalva azt mondta: "Fájdalmasan tisztában vagyok azzal, hogy ellenzik azokat az elveket, amelyekért kiállok".
A The Washington Post újságírójának Soros György hosszasan felidézte kapcsolatát Donald Trumppal, akit régóta ismer, elmondása szerint évtizedekkel ezelőtt Trump még azt is felajánlotta neki, hogy az egyik új irodaépületében legyen bérlő. "Elhárítottam, nem akartam, hogy a hírnevemen csorba essék, mert az ingatlanfejlesztő Trump Atlantic Cityben lévő kaszinói pénzügyi nehézségekkel küszködtek" - mondta most.
A liberális ügyek milliárdos támogatója szerint Hillary Clinton ugyan "jó elnök lett volna", de azért vesztette el az elnökválasztást, mert "nem tud jól kampányolni". Mint fogalmazott: Hillary Clinton "tanítónénis volt. A katedra magasából beszélt az emberekkel, ahelyett, hogy meghallgatta volna őket".
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.