Sorban törli a Facebook a többezres Jobbik-közeli csoportokat

<p>Az utóbbi hetekben sorra törli a Facebook a félhivatalos jobbikos csoportokat - írja az <a href="http://www.atv.hu/belfold/20160208-sorban-torli-a-facebook-a-tobbezres-…;

A tízezres nagyságrendben mérhető közönségvesztés annyira fáj a párt politikai holdudvarát erősítő médiumoknak, hogy nekiláttak megfejteni, kik állhatnak az akció mögött.

2016 január 20-án a Szegedi Ítélőtábla jogerős ítéletében kimondta, hogy Toroczkai László megsértette Mayer Aranka újságíró becsületét azzal, hogy felperest „szennycsatorna-töltelék”-nek nevezte illetve, hogy a Facebook oldalán az egyik kommentelő azt írta: az újságírót lehetőség szerint le kellene lőni.

Ásotthalom polgármesterét a bíróság arra kötelezte, hogy törölje az inkriminált kifejezéseket a FB profiljáról, továbbá fizessen csaknem 400 ezer forint sérelemdíjat.

A Csongrád megyei közgyűlés jobbikos tagja saját oldalán elárulta, hogy az ügy előzményeként korábban ő perelte be a „szánalmas újságírószerű lényt”, amiért az lenácizta egy cikkében és azt állította, hogy Ásotthalom mezőőrei agyonlőttek egy embert. Mayer Aranka elvesztette a pert, de cserébe visszaperelte Toroczkait a fenti kijelentések miatt, és nyert. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alapítója fogadkozik, hogy a Kúriához, és ha kell „nemzetközi fórumokhoz” fordul, mivel szerinte „precedens-értékű ítélet” született az ítélőtáblán.

Kiakadtak a neonácik

A kuruc.info több ízben is cikkezett már arról, hogy mennyi támadás éri a „nemzeti oldalt” Mark Zuckerberg netes birodalmában. Leghangosabban azt fájlalták, amikor a Kuruc.info, a Betyársereg, a Romantikus Erőszak, a Szent Korona Rádió és a Jobbik Magyarországért Mozgalom csoportjai tűntek el a Facebookról.

Szokásukhoz híven nyilvánosságra is hozták azokat az oldalakat és adminisztrátoraikat, akik „szervezetten tüntetik el a nemzeti csoportokat”.

A dobogó legmagasabb fokára a rosszabbik.com-ot tették, és tudni vélték, hogy az a továbbiakban a Deres.tv, a Jobbra át, és a Láss tisztán oldalak letiltására ösztönzik követőiket. Ezüstérmes lett az Éljünk békében No racism oldal, míg a bronzot a Jobbikbűnözés-nyilasbűnözés című formáció gyűjthette be.

A Fidelitas is beszállt

Az atv.hu úgy értesült, hogy az elmúlt hetekben felerősödött letiltási hullám nyomán – leszámítva Vona Gábor és a Jobbik hivatalos profiljait – gyakorlatilag alig maradt komolyabb támogatottsággal rendelkező Jobbik-közeli felhasználói csoport a Facebook-on. Információink szerint egy időben a Fidelitas aktivistái is beszálltak a küzdelembe, és fél tucat neonáci színezetű, jobbik-szimpatizáns csoportot töröltettek a felületről.

Ezeket a csoportokat törölték eddig:

- Magyar nemzeti Nép Mozgalom 
- JOBBIK MAGYARORSZÁGÉ!!!a HAZA MINDENEK ELŐTT!!!!! 
- Kiállunk László Petra mellett 
- Jobbik Magyarország kampány 2014
- Cigányok, Zsidók, Szocik barátok tábora 
- Vona Gábort miniszterelnöknek! 
- Nemzeti Radikális Tömörülés - Europe's New Power 
- KITARTÁS!!!MAGYAR HAZAFIAK NEMZETI CSOPORTJA!!! 
- Jobbikosok ! :) Családias légkörben :) 
- Akik tisztelik Vona Gábort, és egyetértenek a Jobbik munkásságával 
- Szebb Magyarországot mozgalom 
- Jobbik-ot támogatók
- Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM)
- Jobbik Magyarországért Mozgalom 2018-as győzelméért csoport!
- Magyar önellátás és önvédelem megszervezése, az ország megtisztítása
- Muszlim Simogató csoport

A felsorolás utolsó szereplője korábban migránsvadászók néven került már egyszer törlésre, és amikor „adminja” újfent érzékelte a fenyegetettséget, a következőt fűzte hozzá a kialakult vitához: „Ha valakinek valami nem tetszik, ki lehet lépni, de az hogy sunyiban, gerinctelen, aljas, zsidó módon jelentget, az több a soknál. Gyáva féreg”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?