Sólyom kitüntetéseket adott át

Budapest |

<p>A kitüntetések átadásakor azt demonstrálhatjuk, hogy vannak értékeink, amelyekkel a magyar állam azonosul, és kifejezi elismerését az értékek létrehozóinak - mondta Sólyom László magyar köztársasági elnök, aki szerdán állami kitüntetéseket adott át augusztus 20-a alkalmából az Országgyűlésben.</p>

Sólyom László az állami kitüntetések átadása előtt hangsúlyozta, mindig nagy öröm számára ez az esemény, hiszen ekkor jeleníthető meg, hogy a napi közvetlen hasznon túl vannak olyan értékek, amelyeknek a nyilvánossága nem mindig esik egybe a sajtó nyilvánosságával, illetve a "napi politikai, napi gazdasági üzemben" hangoztatott értékekkel. Az államfő hozzátette: ilyenkor derül ki, hogy milyen sokan végeznek olyan alkotó munkát, amelyre hosszú ideig nem derül fény.
Az államfő ünnepi köszöntőjét azzal kezdte, hogy a nemzeti ünnepeken - március 15-én, október 23-án és augusztus 20-án - átadott kitüntetések ceremóniája "ünnep az ünnepben". Szerinte ekkor azt demonstrálhatjuk, hogy vannak értékeink, amelyekkel a Magyar Köztársaság, a magyar állam azonosul, és kifejezi elismerését az értékek létrehozóinak.
Kiemelte, hogy a legmagasabb állami kitüntetésekkel nem a percnyi sikereket díjazzák, hanem sokszor egész életpályákat ismernek el, vagy olyan nagy teljesítményeket, amelyek mögött rendkívül hosszú munka áll. Ugyanakkor Sólyom László arra is figyelmeztetett, a kitüntetés soha nem lezárása egy életútnak.
Az eseményen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin az Országgyűlés elnöke is.
Vékás Lajos akadémikus, Széchenyi-díjas jogász, egyetemi tanár és Tordy Géza, Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, a Budapesti Kamaraszínház Kht. főrendezője, Kiváló Művész később veszi át a kitüntetést. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?