Sokperces vallomások Örkény Istvánról

 

Ha élete során valahol ecetszagot érzett, mindig az ifjúsága jutott eszébe, húszéves koráig az összes nyár, s egy vegyes lakosságú község, amely akkoriban már Csehszlovákiához tartozott, ám „az akkori Magyarországról nézve ez egy sokkal szabadabb és demokratikusabb világ volt”. Örkény színpadi műveit ma is jeles társulatok játsszák. Prágában elsőként a Macskajátékot mutatták be 1974-ben, Székely Gábor rendezésében, Dana Medřická és Vlasta Fabiánová főszereplésével. Legendás előadás volt ez. A darab s a két kiváló színésznő Orbánné és Giza szerepében mindenkit lenyűgözött. Több mint négyszáz alkalommal léptek színpadra a Cseh Nemzeti Színházban. Ezt az előadást látta Eva Holubová is, aki évtizedekkel később Petr Lébl rendezésében, a Divadlo na zábradlí falai között Gizát keltette életre. „Gimnazistaként nyolcszor láttam Dana Medřickát a Macskajátékban – mesélte nemrég Budapesten, az Örkény István születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett fotókiállításon. – Annyira eggyé vált a szerepével, hogy nem lehetett tudni, Dana Medřická játssza Orbánnét, vagy Orbánné maga Dana Medřická. Már főiskolás voltam, amikor a Činoherní klub műsorára tűzte a Tótékat, de a Diskben is láttam ugyanezt a darabot. Bohuš Klepl játszotta az Őrnagyot, aki később aztán, Eszenyi Enikő prágai rendezésében, a Divadlo bez zábradlíban Tótot alakította, én meg Mariskát, a feleségét. Az Egyperces novellákat a könyvtárból kölcsönöztem ki, és ugyanúgy faltam őket, mint annak idején Ginsberg és Kerouac műveit. Azokban az években még nem utazgathattunk a világban, így nem maradt más szórakozás számunkra, mint a kocsma és a könyv. Vagyis ittunk és olvastunk. A Glóriát is nagyon szerettem Örkénytől, de az Egyperces novellákból meg is tanultam néhányat. Ki is alakult gyorsan a képem Örkény Istvánról. Imponált az egyéni, konvencióktól mentes viszonya az élethez, és ahogy a kispolgárok tyúkszemére lépett. Írhatott bármit, ezt a kettőt mindig éreztem benne. A remény, az életszeretet a legrövidebb írásaiban is jelen van. Lébl rendezésében nem akartam idős asszonyt játszani, hiszen negyvenévesen kaptam meg Giza szerepét. Beülök a tolószékbe, de nem leszek öreg, mondtam a rendezőnek. Lehet bármilyen maszk az arcomon, én másképpen érzem az életet, mint a figura, akit játszom. Hormonálisan másképpen. Megjegyzem: Giza rá is jön a darab során, hogy nem élte teljes gőzzel az életét. A rendező szerencsére azt kérte tőlem, hogy lámpa alatt ülve, kötögetve játsszam végig a darabot, miközben ki-be tologatnak, mint a Gizát alakító színésznőket általában. Én tanácsoltam neki, hogy Erzsi emelje majd ki Gizát a székből, és álljon egymás mellett a két nővér: a szegény, ám egészséges és a gazdag, de rokkant asszony. Könnyes szemmel, meghatódva néztek bennünket, az Orbánnét játszó Iva Janžurovát és engem a nézők. Három és fél órán át egy kis térben, rossz levegőben ültek, de szerették az előadást.Én a Tótékat jobban szerettem Enikővel. A Macskajáték szerintem Iva Janžurovának állított emlékművet, Örkényt a Tótékban tudtuk igazán megmutatni. Enikő bátran és becsülettel nyúlt a darabhoz, nem önmagát akarta megvalósítani, hanem a szerző gondolatait megjeleníteni. Egyébként láttam Makk Károly Macskajátékát és Fábri Zoltán filmjét, az Isten hozta, őrnagy urat is. Mindkettőt szerettem.” A Pesti Színház tavalyi Örkény-estjén Eva Holubová, mielőtt Giza egyik levelét elmondta volna, elmesélte: Örkény István a legkedvesebb szerzőinek egyike. „Ide tartozom én is, közétek – nyílt meg a színpadon. – Tizennégy éves korom óta Örkény Istvánnal élek. Először nézőként kerültem kapcsolatba vele, aztán hűséges olvasója lettem, végül abban a szerencsében volt részem, hogy játszhattam a darabjaiban. És továbbra is szeretnék vele élni, mert két dolog van a műveiben, amire nekem is szükségem van: a remény és az élet nagyfokú szeretete. Köszönöm a gyönyörűséges édesanyjának, hogy megszülte, és ahogy egy zsidó ima mondja: Köszönöm, Uram, hogy a testvéreimmel ülhetek közös asztalnál.” Jiří Menzel életében szintén meghatározó élmény volt Dana Medřická Erzsije, s öt évvel a prágai bemutató után ő maga is megrendezte a darabot, méghozzá (nyugat)német színpadon, Bochumban, ahol ezt megelőzően már többször dolgozott. „Háromszor láttam Dana Medřickát Orbánné szerepében – meséli. – Pár nappal azután, hogy másodszor néztem meg az előadást, találkoztam vele az utcán. Nem tudom, hogyan történt. Egyszer csak letérdeltem előtte a járdán. Olyan erős hatással volt rám a színházban, hogy egyszerűen térdre hullottam előtte anélkül, hogy előre elterveztem volna. Bochumba Peter Zadek, az európai hírű rendező hívott meg. A Szigorúan ellenőrzött vonatokat Németországban is szerették az emberek, Zadek pedig tudta, hogy színházban is rendezek, és elhívott Berlinbe, hogy nézzem meg az egyik munkáját. Aztán felkért, hogy dolgozzak nála a bochumi színházban, amelynek ő volt az intendánsa. Bochum komoly színházi hagyományokkal büszkélkedett, a háború után elsőként színházat építtetett a város vezetősége, és mindig remek társulattal dolgoztak. Elsőként a Lüszisztratét rendeztem meg náluk. Jól sikerült előadás volt. A három testőr azonban megbukott. Évad végén kiosztottam a szerepeket, de miután Zadek elhagyta a színházat, vitte magával azokat a színészeket is, akikkel eredetileg akartam színre vinni a darabot. Az új intendáns Svácból és az NDK-ból hozott új színészeket, akik kivétel nélkül a saját pozíciójukat építgették. Ez már a próbákon is érezhető volt. Tehetetlenül álltam a dolgok felett, nem úgy dolgoztak, ahogy szerettem volna. A következő évben azonban ismét meghívtak. Csehov darabjával, A kutyás hölggyel megint sikerem volt. Akkor találtam rá az én Orbánnémra, Tanja Schanzarára. Autentikus volt a szerepben. Úgy nézett ki, mint egy házmesternő vagy egy proletár asszony. Örkény darabjáról egyáltalán nem hallott. A Macskajáték teljesen idegen mű volt számára. De a többi színész sem ismerte, pedig akkor már létezett német fordítása. Tanja Schanzara remek színésznő volt. Fiatalon csalódott a szerelmében, onnantól fogva férfit látni sem akart maga mellett. Magához vette a környék összes kóbor kutyáját, tele volt velük a háza, a kertje. Kiköltözött az otthonából egy lakókocsiba, amely a háza mögött állt, zuhanyozni a színházba járt. Dana Medřická csodás színésznő volt, akárcsak Vlasta Fabiánová, de a többiek eleinte félvállról vették a darabot. Mit nekik egy magyar szerző, ugyan már! A kirobbanó siker őket lepte meg a legjobban. A Macskajátékon kívül más Örkény-darabot nem rendeztem, de az Egyperces novellákat is nagyon szeretem. Megvettem a könyvet, időnként a kezembe veszem, beleolvasgatok. A Macskajáték páratlan remekmű. Két nővér, két egymástól eltérő életvitel. Olykor felizzik köztük a levegő, hiszen mindketten másképpen látják a gyerekkorukat, az ifjúságukat, de ettől is csak gyönyörű a darab. Ide nem kellenek nagy rendezői ötletek, elég, ha igaz, őszinte a két színésznő játéka. Nem nagyon tudtam még németül, amikor Bochumban rendeztem. De mert jó a fülem, a színészek intonálásából mindig megéreztem, mikor mennyi érzelmet vittek a szövegbe. Jól tudtam irányítani a színészeket. Örkény István bizonyára szerette volna az előadást, ha el tudott volna utazni Bochumba. Beteg volt sajnos, hiába vártuk. Én sem találkoztam vele soha. Szívesen elmondtam volna neki, hogy micsoda remek történetet írt, és biztosra veszem, hogy tetszett volna neki Tanja Schanzara, ahogy az ujjával keverte el egy pohár vízben a sok gyógyszert, amikor bánatában meg akarta mérgezni magát. Vagy amikor azt bizonygatta, hogy neki ugyan nem dagadt be a lába.” Örkény-kiállítás az író születésének 100. évfordulója alkalmából a budapesti Thália Színház emeleti termében. Örkény István az édesanyja karjai között, gyermekkorában. Örkény István a feleségével, Radnóti Zsuzsával a dolgozószobájában. Képek, portrék, pillanatfelvételek sorozata. És egy odacipelt plakát, bekeretezve. A bochumi Macskajáték plakátja. Jiří Menzel és Radnóti Zsuzsa. A falakon az író mintha csak finoman mosolyogna. Derűsen, bölcsen, megbocsátóan, nagy adag öniróniával. „Amit néven nevezhetünk, már soha nem olyan félelmetes, mint ami névtelen és szorongásra késztet bennünket.”Ezek az ő szavai.Igaz szavak.In memoriam Ö.I.