SOKKOLÓ: Kirakta újszülött gyermekét a 8 fokos buszmegállóban, majd elhajtott az édesanya

kisbaba k

Nem tervezte a terhességet a nő, ezért lényegében tudomást sem vett róla, hogy gyermeke született, és inkább megvált tőle.

A harmincas éveiben járó magyarországi nő Ausztriában élt, ahol párkapcsolatot folytatott egy idősebb férfival, akitől 2021 tavaszán váratlanul teherbe esett.

Ezután igyekezett úgy tenni, mintha semmi sem történt volna: titkolta, hogy állapotos, és egyszer sem járt orvosnál.

Októberben végül megszülte egészséges kislányát, azonban nem tartott rá igényt, berakta az autójába, és Fonyódra indult, ahol egy eldugott helyen lévő , 8,3 Celsius-fokos buszmegállóban kirakta a kisbabát.

Kutyát sétáltató helyiek bukkantak rá a csecsemőre, így időben sikerült megelőzni, hogy kihűljön a teste. Az édesanyát hamar elfogták, a napokban fegyházbüntetést kezdeményezték vele szemben.

(tények)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?