Sokkal több okos bomba – kisebb szárazföldi erő

Washington. A technológiai fölényre, a gyors, nagy pontosságú és nagy gonddal összehangolt légi csapások bénító hatására alapozza a Pentagon az Irak elleni katonai műveletek tervét. A The Wall Street Journal szerint a terv jelentősen eltér az 1991-es Öböl-háború stratégiájától. A szárazföldi inváziót akkor 40 napos légi támadások előzték meg, az Irakra szórt bombáknak csak 10 százaléka volt precíziós, azaz lézer- vagy műhold vezérlésű. Az új háborúban az „okos” bombák aránya viszont már 80 százalék lesz, a légi előkészítés pedig rövidebb, és jóval kisebb szárazföldi erőt vetnének be. A Globalhawk vagy Predator pilóta nélküli felderítő gépek ma már 48 órán át képesek egy pont fölött körözni, az ellenség minden mozdulatát követve. A légi támadások első hullámában lézervezérlésű bombákkal és helikopterekről indított Hellfire rakétákkal az iraki légvédelem radarberendezéseit, majd 1000 kilogrammos műhold vezérlésű bombákkal a távközlési vonalakat és átjátszó állomásokat rombolnák le, elszigetelve a katonai parancsnokokat a bagdadi központtól. A következő lépés a villanyáram-ellátást szakítaná meg, áramvezető szénszálakat zúdítva az erőművekre és transzformátor-állomásokra. A légi csapások nyitányának nagy fontosságot tulajdonít a Pentagon, amely az Öböl-háborúhoz képest kisebb és mozgékonyabb inváziós erővel és a háború gyors befejezésével számol. A gondosan összehangolt, a legfontosabb célpontokra mért hatékony légi csapások a hadügyi tárca elképzelése szerint átmenetileg megbénítják az ellenséget, és zűrzavart okoznak soraiban. A szárazföldi erők kevesebb, mint két héttel a légi hadjárat elindítása után kezdenék meg az inváziót. A gyorsan mozgó egységek döntő vereséget mérnének az ellenségre, még mielőtt az rendezhetné sorait. A hadsereg parancsnokainak kételyeik vannak az Afganisztánban részben már alkalmazott stratégiával szemben: a szükségesnél kevesebb katonával siethetnek a harcba, ha a légi csapások mégsem zilálják szét és bénítják meg annyira az ellenséget, ahogy azt a tervezők elképzelték. Tommy Franks tábornokkal, a térségbeli amerikai erők parancsnokával úgy vélik, az afganisztáni háború nem a csúcstechnológiát képviselő fegyverek diadalát hozta, amint azt a védelmi miniszter véli, hanem éppen a fogyatékosságait bizonyította be. Ez volt a tanulsága a tálib kormány bukása után, márciusban indított Anaconda műveletnek. Precíziós bombák és 1500 katona bevetésével 250 al-Kaida harcost kellett kifüstölni hegyi barlangrendszerükből. A művelet azonban három nap helyett két hétig tartott, mivel az ellenség létszáma a négyszerese volt annak, amire számítottak, rejtőzködési helyüket pedig a csúcstechnikát képviselő eszközökkel sem sikerült felderíteni. Hét amerikai katona vesztette életét, több mint tíz megsebesült, és számos terroristának sikerült elmenekülnie. A Pentagon terve a csúcstechnológiára esküdők és a hagyományosabb felfogást képviselő katonai vezetők kompromisszuma. A térségbe vezényelt erők létszáma végül elérheti a 260 ezret (ami a fele az Öböl-háborús létszámnak), de a katonák nagy része a térségbeli bázisokon marad, és csak szükség esetén vetik be őket.