A legfrissebb adatok szerint legalább 27 ember meghalt és 170 megsebesült Szudánban a helyi hadsereg és félkatonai fegyveresek főképpen a fővárosban, Kartúmban folyó összecsapásaiban – számolt be vasárnap az orvosok szakszervezete.
Sokan meghaltak és megsebesültek Szudánban a hadsereg és a rivális milícia összecsapásaiban
Kartúm több részén vasárnap kora reggel is robbanásokat lehetett hallani.
Szudánban a 2021. évi puccs óta hatalmon lévő két rivális tábornok vetélkedése utcai harcokba, légitámadásokba és a médián keresztüli fenyegetésekbe torkollott szombaton. A félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) azt állította, hogy elfoglalták a főváros nemzetközi repülőterét és az elnöki palotát, és felszólították a lakosságot, közöttük a katonákat, hogy forduljanak a hadsereg ellen. Állításuk szerint ők tartják ellenőrzésük alatt a főváros kulcsfontosságú infrastruktúráit.
A hadsereg tagadja a repülőtér elfoglalását, de elismeri, hogy az RSF „felgyújtotta a polgári repülőgépeket, köztük a Saudi Airlines egyikét”, amit a társaság megerősített. Késő este kiadott közleményében a hadsereg felszólította a lakosságot, hogy maradjon otthon, mivel folytatta a félkatonai bázisok elleni légicsapásait.
Egész nap szaporodtak a tűzszünetet követelő felhívások: az ENSZ, Washington, Moszkva, Párizs, Róma, Rijád, az Afrikai Unió, az Arab Liga, az Európai Unió, sőt még a volt polgári miniszterelnök, Abdalla Hamdok is, de hiába.
Az Arab Liga vasárnap rendkívüli ülést hirdetett Szudánnal kapcsolatban. Antonio Guterres ENSZ-főtitkár felszólította a két hadviselő felet: a hadsereg vezetőjét, Abdel-Fattah Burhánit, és a félkatonai erők parancsnokát Mohamed Hamdán Daglót, más néven Hemedtit, továbbá Abdel-Fattáh esz-Szíszit, hogy lépjen fel „az erőszak azonnali leállítása” érdekében.
A félkatonai erők ugyanakkor azt közölték, hogy hajthatatlanok. „Addig nem állnak le, amíg nem veszik át az összes katonai bázis ellenőrzését” – fenyegetőzött, az RSF vezetője az al-Dzsazíra pánarab hírcsatornán. A hadsereg ezzel egy időben körözést tett közzé a Facebook-oldalán Hemedti ellen, és felszólította adja meg magát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.