Sok sofőrt összezavar ez az új jelzőtábla: Íme a valódi jelentése

untitled-design-2-157749-KKcgYO3s-900x505

Spanyolországban új jelzőtáblákkal ismerkednek a sofőrök – eleinte azt sem tudták, hogy ezek láttán gyorsítsanak, vagy lassítsanak-e.

A spanyol média arról számolt be, hogy a helyi Közlekedési Főigazgatóság frissíti katalógusát, és vadonatúj táblákat helyez ki az utakra. 

Az egyik ilyen új tábla a P-35 jelzést viseli, és két autót ábrázol két egymást keresztező vonallal. Ez egy klasszikus háromszög alakú tábla, piros szélekkel és fehér háttérrel – ez a színösszeállítás általában fokozott óvatosságra való felhívást jelez. Amint a Heraldo írja, a spanyolok a következőképpen fogalmazták meg a jelzőtábla jelentését: „egy olyan útkereszteződés vagy útelágazás közelségének veszélyére figyelmeztet, ahol a járművek gyakran váltanak sávot, ami fokozott ütközésveszélyt okoz.”

Ha egy járművezető ezt a táblát látja, az azt jelenti, hogy ha sávot akar váltani, akkor meg kell adnia az elsőbbséget a főútról érkező járműnek. Mielőtt ezt megtenné, a megfelelő módon kell jeleznie, hogy mit tervez végrehajtani. Ha a járművezető egy főúton kívüli sávba kíván áttérni, azt szintén előre jeleznie kell, és meg kell adnia az elsőbbséget az abban a sávban tartózkodó járműveknek.

A tábla a környező járműveket arra kötelezi, hogy megkönnyítsék a sávváltást a közeledő járműveknek – ezért az előbbieknek lassítaniuk vagy gyorsítaniuk kell attól függően, hogy melyik sávban tartózkodik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?