Sok pénz Szaddám védelmére

Bagdad/Párizs. Különleges jogkörökkel ruházta fel Ijád Allávi ideiglenes iraki kormányfőt a tegnap ismertetett új nemzetbiztonsági törvény, amelytől az országon végigsöprő lázadás felszámolását reméli a bagdadi vezetés.

Szaddám legcsinosabb védőjét dr. Aisa Kadhafinak hívják(TASR/AP-felvétel) A kormány által előzetesen és egyhangúlag jóváhagyott jogszabály szerint a miniszterelnök meghatározott térségekben kijárási tilalmat vezethet be, utasítást adhat egyes területek körülzárására, elrendelheti gyanús személyek házának és munkahelyének átkutatását, letartóztatási parancsot adhat ki fegyveresek ellen, korlátozhatja bűncselekményekkel gyanúsított bel- és külföldi állampolgárok szabadságjogait, rendelkezhet szervezetek feloszlatásáról, korlátozhatja a gyülekezési szabadságot, valamint a fegyver- és lőszertartást, dönthet a mozgásszabadság korlátozásáról, beleértve az ország elhagyását, sőt telefonbeszélgetések lehallgatását is előírhatja. A törvény alapján a miniszterelnök kormányzókat vagy katonai vezetőket nevezhet ki adott térségek élére.

Törvény a felkelők ellen

A törvényt ismertető Málek Dohán al-Haszan igazságügy-miniszter hangsúlyozta: a kormányfőnek minden egyes intézkedéshez bírósági felhatalmazásra van szüksége, és statáriumot csak 60 napra vezethet be. „Tudatában vagyunk annak, hogy a törvény korlátozhat egyes szabadságjogokat, de számos garanciát építettünk a jogszabályba. Igyekeztünk szavatolni az igazságosságot és az emberi jogokat” – fűzte hozzá. A törvényre ugyanakkor szükség van a terrorizmus és a felkelők legyőzéséhez, akik „akadályozzák a kormánytisztviselőket a munkavégzésben, akadályozzák a külföldi dolgozókat abban, hogy az országba érkezve segítsék az újjáépítést, és általában megpróbálják kisiklatni a parlamenti választásokat” – szögezte le. Az átmeneti kormány 29, merényletekkel gyanúsított külföldi szélsőségest vett őrizetbe. „Sajnos valamennyien arabok” – állapította meg.

Harcba bocsátkozott a nemzeti gárda

Bagdad belvárosában, a Haifa sugárúton tegnap összetűzés tört ki az iraki nemzeti gárda és fegyveres személyek között. Két gárdista életét vesztette, tizenkilenc társuk és két rendőr pedig megsebesült. Az áldozatok számáról a gárda egyik tisztje tájékoztatott. Hírügynökségi fotókon láthatóak voltak a felkelők, akik a gárdisták holttestét az utcán maguk után vonszolják. Az összecsapásba amerikai katonák is bekapcsolódtak, két amerikai helikopter egy épületet vett célba a Haifa sugárúton, a házból a csapások után füstfelhő gomolygott. Egy amerikai páncélos járművet a gerillák kilőttek egy útkereszteződésben. Amerikai katonák újságíróknak azt mondták, hogy valószínűleg külföldi harcosokkal kerültek konfrontációba. Közvetlenül a tűzharc előtt négy robbanás rázta meg Bagdad zöld zónáját, a detonációkban hét személy megsebesült. Két aknagránát egy egészségügyi központ közelében csapódott be, nem messze Ijád Allávi ideiglenes kormányfő pártjának székházától. Füstfelhők szálltak fel a szövetséges erők főhadiszállásának, az amerikai és a brit nagykövetségnek, valamint az iraki kormányépületeknek otthont adó, védett zöld zónából.

Bagdad Karrada negyedében a hatóságok egy gyanús gépkocsiban 750 kilogramm robbanóanyagot fedeztek fel. A robbanószerkezetet sikerült hatástalanítaniuk. Az Oldsmobile típusú autó egy síita mecset közelében állt. A bagdadi fegyveres összecsapások azután robbantak ki, hogy életbe léptette az új nemzetbiztonsági törvényt.

Arab országok finanszírozzák

Több arab ország, köztük Líbia is hozzájárul ahhoz a pénzalaphoz, amelyet Szaddám Huszein volt iraki elnök jogi védelmének finanszírozására hoztak létre. Ezt Párizsban közölte az egykori diktátor védelmét ellátó huszonegy fős jogászcsoport tagja. Emmanuel Ludot francia jogász nem részletezte, hogy pontosan honnan és milyen módon tettek szert az eddig beérkezett hozzájárulásokra. Csak azt árulta el, hogy az adományozók között van Moamer el-Kadhafi líbiai vezető lánya, aki jogászként nemrégiben csatlakozott a nemzetközi jogászcsoporthoz. Hozzátette, hogy az összegyűlt alap „nyilvánvalóan teljes egészében tiszta”. A költségek fedezésére a jogászcsoport fel kívánja használni Szaddám Huszein állítólagos külföldi számlákon tartott, befagyasztott vagyonát is. A védők szerint a tárgyalást iraki és ENSZ-bírákból álló törvényszék előtt kellene lefolytatni, Ludot a Sierra Leone-i háborús bűnöket vizsgáló ENSZ-törvényszéket hozta fel példaként.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?