Sok halálos áldozata van a kínai földcsuszamlásnak

Peking |

<p>Huszonkét holttestet találtak eddig a Kína délkeleti részén történt földcsuszamlás után, tizenheten pedig még mindig nem kerültek elő - mondták el a helyi hatóságok hétfőn.</p>

A csuszamlás vasárnap hajnali öt óra körül következett be a Fucsien tartománybeli Tajning megye hegyvidéki részén. Az ottani vízerőmű építkezésén dolgozó munkások szálláshelyeire és egy irodára mintegy 100 ezer köbméter sár és szikla zúdult a heves esőzések okozta földcsuszamlás során.

Heten sérülésekkel túlélték a balesetet, köztük vannak, akiket csonttöréssel szállítottak kórházba. Két, korábban eltűntként számon tartott ember sértetlenül került elő.
    
"Aludtunk, amikor a hegy nagyon erősen elkezdett remegni, és mielőtt még feleszméltünk volna, homok és sár ömlött a szobánkba" - mesélte az egyik túlélő, aki három társával együtt úgy élte túl a katasztrófát, hogy behúzódott egy tartóoszlop tövébe.
    
A zuhogó eső nehezíti a mentési munkákat, és egy illetékes tartományi vezető szerint hamarosan ki kell üríteni a környéket, hogy az esetleges további katasztrófák ne szedhessenek több áldozatot. A helyszínen több mint hatszázan kutatnak az eltűntek után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?