Sok a halálos áldozat

Moszul/Fallúdzsa/Nedzsef. Negyvenöten meghaltak és több mint nyolcvanan megsebesültek az észak-iraki Tell-Áfárban tegnapra virradóra az amerikai erők és a felkelők közötti harcokban. Az amerikaiak csütörtökön indítottak offenzívát, hogy helyreállítsák az iraki kormányszervek ellenőrzését a felkelők uralta városban.

Moszul/Fallúdzsa/Nedzsef. Negyvenöten meghaltak és több mint nyolcvanan megsebesültek az észak-iraki Tell-Áfárban tegnapra virradóra az amerikai erők és a felkelők közötti harcokban. Az amerikaiak csütörtökön indítottak offenzívát, hogy helyreállítsák az iraki kormányszervek ellenőrzését a felkelők uralta városban. Csütörtökön – kórházi források szerint – 27 embert, túlnyomórészt polgári személyeket öltek meg. Az iraki Nemzeti Gárda, amely az amerikaiak nyomában szintén beavatkozott, saját közlése szerint csütörtökön 47 lázadót ölt meg. Az amerikai hadsereg 57 halottról számolt be a csütörtöki bombázások után.

Mintegy tízezer tüntető vonult át tegnap Nedzsef óvárosán, követelve Muktada asz-Szadr síita vallási vezető és hívei távozását. A felvonulók őket tették felelőssé a városban végbement pusztulásért. Iraki katonák megakadályozták a tüntetőket abban, hogy a hitszónok hivatalához jussanak. Követelték azt is, hogy az iraki kormány vizsgálja ki annak a vallási bíróságnak a gyakorlatát, amely Szadr hivatalában, az iraki igazságszolgáltatástól függetlenül működött.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?