Severin minden románra kiterjesztené

Bukarest.

Bukarest. A Velencei Bizottság (VB) állásfoglalása jelenti tizenegy év óta az első győzelmet, amelyet a román diplomácia, illetve egy román kormány aratott Budapesttel szemben – állapította meg tegnap az Adevarul című román napilap arról a jelentésről, amelyet a hivatalos nevén az Európa Tanács (ET) Joggal a Demokráciáért Európai Bizottsága fogalmazott meg a magyar kedvezménytörvényről. A tegnapi román lapok bő terjedelemben foglalkoztak a témával, általában győzelemként állítva be a VB jelentését.

Az Adevarul szerint Magyarország nem mint állam veszített Velencében: ott az európai szellem diadalmaskodott az Orbán-kormánnyal szemben. „Az Orbán-kormány több súlyos hibát is elkövetett. A nemzetiségek kártyáját kijátszva a magyar kormányfő újranyitotta a nemzeti kisebbségek ügyének dossziéját, amelyről Brüsszel úgy tudta, hogy azt 1997-ben Magyarország és Románia lezárta az RMDSZ kormányzati szerepvállalásával. Emellett a Jugoszlávia elleni háború tapasztalatai, annak Koszovóban és Macedóniában máig ható következményei fényében egy újabb etnikai feszültség Európa keleti felében elfogadhatatlan mind az európai vezetők, mind Washington számára.” A Jurnalul National című lap megállapítása pedig: „Az a tény, hogy Velencében a bizottsági állásfoglalásról szóló szavazásnál Franciaország és Portugália mellett Magyarország tartózkodott, minden jobban bizonyítja, hogy a magyar státustörvény léket kapott a lagunák városában.” Az erőteljesen nacionalista irányzatot követő újság külön kiemelte, hogy Velencében a „polgári nemzet koncepciója diadalmaskodott, amely szerint a romániai magyarok a román nemzethez, nem pedig valamiféle illuzórikus magyar nemzethez tartoznak”.

A Jurnalul National tegnap interjút is közölt a témáról Adrian Severin volt külügyminiszterrel, az EBESZ parlamenti közgyűlésének elnökével. Severin úgy véli, a státustörvény kérdését csak nyugalommal és párbeszéddel lehet megoldani. „A párbeszédhez pedig legkevesebb két félre és mindkettő jóhiszeműségére van szükség. Ez utóbbi nélkül a tárgyalás csak beszélgetés lesz, nem politikai dialógus” – vélekedett, hozzátéve: ő kezdettől fogva nem tudott meggyőződni arról, hogy a státustörvény valós igényeknek felel meg. Severin szerint a legjobb megoldás nem az lenne, ha a magyar törvényt módosítanák vagy hatályon kívül helyeznék. Ehelyett a gazdasági és szociális jogokat ki kellene terjeszteni a törvény által érintett országok valamennyi állampolgárára – kezdeményezte. Példaként említette a magyarországi munkavállalás lehetőségét, amit minden román állampolgárnak, nem csak egy meghatározott nemzetiségnek kellene élveznie. Szerinte ezt úgy lehetne gyorsan megvalósítani, ha olyan román– magyar szerződést írnának alá, amely nem szabna plafont a Magyarországon munkát vállalni akaró románok számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?