Külföld

Sértésekkel reagált Kim Dzsong Un húga a tervezett dél-koreai szankciókra

Durva sértésekkel illette csütörtökön Kim Dzsong Un észak-koreai vezető húga, Kim Jo Dzsong a dél-koreai kormányzatot, „idiótáknak” nevezve a kormánytagokat, amiért a dél-koreai külügyminisztérium bejelentette, újabb szankciókat fontolgat Phenjan ellen.
author
MTI

2022. november 24. 09:30

Kim Jo Dzsong
- TASR

Az Észak-Koreát irányító Koreai Munkapártban fontos tisztséget betöltő Kim Jo Dzsong a tervezett szankciókat „ocsmány show-műsornak” minősítette, „amely csak arra jó, hogy bebizonyítsa, a dél-koreai banda az amerikaiak hű kutyája”.

Kim Jo Dzsong – akinek szavait a KCNA észak-koreai állami hírügynökség idézte – azzal vádolta Jun Szok Jol dél-koreai elnököt, hogy „veszélyes helyzetet teremt”, és hangsúlyozta: elődje, Mun Dzse In sokkal inkább hajlott a Korea-közi párbeszédre. „Az ő hivatali ideje alatt Szöul nem került Phenjan célkeresztjébe” – tette hozzá.

A dél-koreai külügyminisztérium kedden jelentette be, újabb szankciók bevezetését fontolgatja a kommunista ország ellen a phenjani ballisztikusrakéta-tesztek miatt.

Dél-Korea egyesítésért felelős minisztériuma „rendkívül sajnálatosnak” nevezte Kim Jo Dzsong „közönséges szavait”, egyúttal bírálta Phenjant, amiért rakétatesztjeivel feszültséget teremt a térségben.

A phenjani vezetés nem először használ sértő szavakat ellenségesnek minősített országok vezetőire. Korábban Joe Biden amerikai elnököt „veszett kutyának” nevezték, „akit bottal kell agyonütni”, Donald Trump volt amerikai elnököt pedig „mentálisan sérült vénembernek”.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
hegerkormany

Rendkívüli ülés a kormányváltásról

Varga Ildikó felvétele

Érsekújvári összefogás a magyar alapiskoláért

Peter Pellegrini

A Hlas képviselői a kormány leváltására fognak szavazni

Zachar Pál

Felháborította az ipolyságiakat az új polgármester számára jóváhagyott fizetés

Új Szó

Miről ír a pénteki Új Szó?

fd

KVÍZ: Narvál, okapi... Milyen állatokat rejtenek a következő nevek?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.