Semjén: eddig több mint 25 ezren iratkoztak fel a Nemzeti Regiszterre

Budapest |

<p>A Nemzeti Regiszterre eddig több mint 25 ezren iratkoztak fel - ezt Semjén Zsolt, a nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes közölte egy írásbeli kérdésre válaszul.</p>

A kormányfő kereszténydemokrata helyettese az Országgyűlés honlapján Szabó Vilmos szocialista képviselőnek adott válaszában kiemelte: mind az elektronikus, mind a formanyomtatványon történő jelentkezés, illetve a jelentkezések feltöltése folyamatosan zajlik. Az eddig regisztráltak száma meghaladja a 25 ezer főt.

Az ellenzéki politikus többek között arra volt kíváncsi, hogy hány regisztrált felhasználója van a nemzeti regiszter honlapnak, mi a garancia, hogy a regisztrált felhasználók adatai biztonságban vannak, és hogyan kezeli a kormány a regisztrált felhasználók adataiból álló adatbázist.

Kitért arra, hogy a Nemzeti Regiszter kezdeményezés elsősorban a nyugati magyarság megszólítására, a diaszpórával való kapcsolatok szorosabbra fűzése érdekében született. Ez azt jelenti, hogy a honlapon bemutatkozó szervezetek is a diaszpóra magyarságának szervezetei - fejtette ki Semjén Zsolt.

A miniszterelnök-helyettes a képviselő adatvédelmi aggályait eloszlatandó arról is tájékoztatott, hogy a Nemzeti Regiszter honlapja a kormányzat legbiztonságosabb szerverén működik, amelyet nem fenyeget az a veszély, hogy fel tudják törni, így az ott megadott adatok teljes biztonságban vannak.     Tudatta azt is, hogy a Nemzeti Regisztert a nemzetpolitikai államtitkárság munkatársai a közigazgatási működésnek megfelelően rendes munkaidejükben, plusz költségvetési forrás igénybe vétele nélkül indították útjára, és működtetik a honlapot.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?