Semjén: az RMDSZ-nek változtatnia kell az egyenlő távolságtartás elvén

Bukarest |

<p>A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) változtatnia kell a magyarországi pártokkal szemben alkalmazott egyenlő távolságtartás elvén a jobb együttműködés érdekében - jelentette ki Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, aki a KDNP elnökeként nyilatkozott erről a kérdésről.</p>

A magyar politikussal a Hargita Népe című csíkszeredai napilap közölt interjút szerdán. Arra a felvetésre, hogy az RMDSZ új elnöke, Kelemen Hunor megígérte, rendezi a Fidesz és a romániai magyar szervezet kapcsolatát, és beindult-e már ez a folyamat, Semjén kijelentette: az új kezdet mindenkinek adott. "Mi mindenkivel nagyon szívesen együttműködünk annak érdekében, hogy a magyarság érdekei minél jobban képviselve legyenek" - mondta a politikus.
Ugyanakkor hozzátette - és hangsúlyozta, hogy a KDNP elnökeként mondja ezt -, az RMDSZ által vallott egyenlő távolságtartás elvével nem értenek egyet. Rámutatott: a Fidesz és a KDNP az Európai Néppárt tagja, Romániából pedig ennek a politikai családnak az RMDSZ, Tőkés László és a Demokrata Liberális Párt (PD-L) a tagjai. "Ha egy pártcsalád tagjai vagyunk, akkor miért tartana az RMDSZ tőlünk is és a szocialistáktól is egyenlő távolságot? Ezen az elven változtatni kell egy jobb együttműködés érdekében" - mondta Semjén Zsolt.
Kelemen Hunort február végén választották meg az RMDSZ élére, miután az RMDSZ elnöki posztját tizennyolc évig betöltő Markó Béla nem vállalt újabb mandátumot. Kelemen közvetlenül megválasztása után úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy szoros kapcsolatokra és partnerségre törekszik a magyar kormánnyal, a kormányzó pártokkal.
Az RMDSZ elnöke kedden Semjén Zsolttal és Tőkés Lászlóval együtt vett részt a március tizenötödikei erdélyi központi ünnepségen, amelyet Csíkszeredában rendeztek meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?