Sebastian Kurz osztrák kancellár megerősítette péntek este, hogy nem mond le tisztségéről, ő és kormányának néppárti tagjai továbbra is cselekvőképesek, és szándékukban áll az elkezdett munkát folytatni.
Sebastian Kurz nem mond le a kancellári tisztségről
A kancellár - szavai szerint - azért döntött a nyilvános állásfoglalás mellett, mert az elmúlt napok eseményei - a közvetlen környezetében végrehajtott házkutatások, a korrupciós vádak és a koalíciós partner kihátrálása - szükségessé tették, hogy megszólaljon.
Kurz hangsúlyozta, hogy "meggyőződéses demokrataként természetesen elfogadná, ha a parlamentben másnak lenne többsége". Újfent visszautasította azonban az ügyészségi eljárásban ellene megfogalmazott gyanút. Kijelentette, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő, és a politikusokkal sem bánhatnak másképp és jobban, mint bárkivel, de rosszabbul sem. Hozzátette, hogy az ártatlanság vélelme őt is megilleti, és személyes érdeke is, hogy mielőbb tisztázhassa magát.
További konzultációra, a nézeteltérések tisztázására és a megkezdett közös munka folytatására hívta zöldpárti koalíciós partnerét, és kijelentette, hogy mindenkinek az az érdeke, hogy a jelenlegi helyzet mielőbb rendeződjön.
Werner Kogler zöldpárti alkancellár tömören reagált a kancellár nyilatkozatára: "Ha az ÖVP vezetői úgy érzik, hogy igazságtalanul bántak velük, akkor a jogállam intézményei felé kell fordulniuk, és nem folyamatosan támadniuk a jogállamot".
A kormányválságot az idézte elő Ausztriában, hogy a napokban házkutatásokat tartottak az Osztrák Néppárt (ÖVP) székházában, a pénzügyminisztériumban és a kancellári hivatalban. A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálódik Kurznál és a közvetlen környezetéhez tartozó politikusoknál.
A WKStA szerdai akciói arra irányultak, hogy bizonyítékokat találjanak arra, manipulálta-e az ÖVP az Österreich című tömeglapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban, és közpénzből fedezték-e a megjelentetésüket.
Sebastian Kurz már szerdán visszautasította azokat az állításokat, hogy ő állt az ügy mögött. Közölte: nincs arra utaló bizonyíték, hogy érintett lenne, és nem áll szándékában lemondani a kancellári tisztségről.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.