Schulz: mindenkinek egyenlő esélyeket kell teremteni Németországban

Berlin |

<p>Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje szerint az egyik legfontosabb feladat most Németországban, hogy egyenlő esélyeket teremtsenek a migrációs háttérrel rendelkező és nem rendelkező embereknek.</p>

A politikus a DIW német gazdasági kutató intézet, valamint a berlini integráció- és migrációkutató intézet (BIM) keddi közös rendezvényén tartott előadásában kiemelte, el kell érni, hogy ne a származás határozza meg valakinek a sorsát és a jövőjét.

Eljött az idő, hogy igazságosabb legyen a társadalom, ehhez az első lépés, hogy az oktatás minden gyereknek egyenlő esélyeket teremtsen. Ezért több pénzt kell fordítani az oktatásra, ingyenessé kell tenni a bölcsődétől a főiskoláig minden intézményt, és meg kell erősíteni a szakmai képzést - jelentette ki Schulz.

Azt hangoztatta, hogy Németországnak fel kell ismernie, hogy a sokszínűségből csak profitálhat, ezért az országban élő embereket egységes társadalomként kell kezelni, és nem szabad a bevándorlókat külön csoportként emlegetni.

A német táradalom egy "bevándorlótársadalom", ez a realitás. A konzervatív politikusok ezt nem fogadják el, ezért mindig "rólunk és róluk" beszélnek, emiatt pedig nem tud egy modern társadalompolitika kialakulni - mondta a kancellárjelölt.

Schulz problémának nevezte, hogy az integráció címszó alatt minden migrációs háttérrel rendelkező embert egy "kalapba dobnak be". Pedig integrációról csak a nemrég érkezettek esetében lehet beszélni, a generációk óta Németországban élőkkel kapcsolatban már a minél jobb esélyek teremtéséért és a diszkrimináció leküzdéséért kell dolgozni.

Szólt arról is, hogy jelenleg a bevándorlással kapcsolatos feladatok túlságosan sokfelé vannak osztva a német kormányban, ezért az SPD az integrációval foglalkozó szakminisztériumot hozna létre.

Németországot egy toleráns társasházhoz hasonlította, amelynek világos házirendje van, ez a házirend pedig nem más, mint az alaptörvény.

A ház lakóit, azaz a társadalmat meg kell védeni, de nem a migrációs háttérrel rendelkező emberekkel szemben, hanem a valódi ellenségektől, a demokrácia támadóitól. Az integrációs politikát tehát nem szabad összekeverni biztonsági kérdésekkel - mutatott rá

Újfent hangsúlyozta, hogy a migráció nem kizárólag német, hanem közös európai probléma, és szükség van Németországban és Európában is egy egységes bevándorlási és menekültpolitikára.

Emellett meg kell szüntetni a migrációt kiváltó okokat a származási országokban, ehhez pedig együtt kell működni az afrikai államokkal - tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?