Schulz erőteljes kihívó lehet

Berlin. Ismét Angela Merkel a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és testvérpártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös kancellár-jelöltje.

Berlin. Ismét Angela Merkel a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és testvérpártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös kancellár-jelöltje. A szociáldemokrata párt a szavazatok 31, Merkel konzervatív blokkja pedig 30%-át szerezné meg, ha most lennének a választások.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) és testvérpártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) együtt küzd a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag) választás kampányában – jelentette be Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke a két párt elnökségének együttes ülése után. Horst Seehofer hangsúlyozta, hogy a CSU választmánya után az elnökség is egyértelmű támogatásáról biztosította a 2005. november 22. óta hivatalban lévő Merkel kancellárt, így együtt küzdenek majd azért, hogy a CDU/CSU pártszövetség Németország első számú politikai erejeként folytathassa a kormányzást, és megakadályozza a baloldali pártok – a jelenlegi koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) és az ellenzéki Zöldek, illetve az SPD-től balra álló ellenzéki Baloldal – esetleges szövetségének hatalomra jutását. A testvérpártok viszonya az utóbbi hónapokban nem volt mindig könnyű (főleg a menekültkérdésben nem tudtak megegyezni), és végül abban állapodtak meg, hogy ha valamiben nem tudnak megegyezni, akkor tiszteletben tartják a másik véleményét.

Fordulat: vezet az SPD

A CDU és a CSU összefogásának újbóli meghirdetése azért vált egyszeriben égetővé, mert egy hétfőn ismertetett felmérés szerint az SPD megelőzte a CDU/CSU-t, amire több mint hat éve nem volt példa. Az Insa közvélemény-kutató intézet szerint az SPD országos választói támogatottsága 31%-os, ami 4 százalékpontos emelkedés az egy héttel ezelőttihez képest, a CDU/CSU pedig 30%-on áll, ami 3 százalékpontos gyengülés. „Németország belefáradt Merkelbe?” – e címmel számolt be a Bild a friss közvélemény-kutatás eredményéről. Az Insa felmérése szerint Zöldek 1 százalékponttal gyengülve 7%-on, a Baloldal 1 százalékponttal erősödve 10%-on áll, vagyis az SPD a Zöldekkel és a Baloldallal nem szerezne többséget a Bundestagban, ha most vasárnap lenne a választás.

Schulz húzóhatása

Az SPD népszerűsége azután ugrott meg, hogy a párt január végén Martin Schulzot, az Európai Parlament volt elnökét kérte fel kancellárjelöltnek és pártelnöknek – a távozó Sigmar Gabriel helyére. A hosszú vívódás után elhatározott váltás a párt élén valamennyi felmérés szerint emelte a párt támogatottságát. Az Insa felmérései soha korábban nem mutattak szociáldemokrata fölényt, bár az intézet csak 2012 óta vizsgálja a pártok támogatottságát. Az SPD valamennyi kutatóintézet felméréseit tekintve legutóbb 2010 augusztusában vezette a népszerűségi listát. A szociáldemokraták 2002-ben nyertek utoljára választást Gerhard Schröder vezetésével. (MTI, O-O, só)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?