Schmitt Prágában - Václav Klaus: az alkotmány minden ország belügye

Prága |

<p>Václav Klaus cseh államfő szerint az alkotmány kulcsfontosságú dokumentum, s mint ilyen, minden ország teljes tulajdona.</p>

"Az alkotmány minden ország számára kulcsfontosságú, az adott ország tulajdona. Ezért nem gondolom, hogy ebbe más országoknak bele kellene szólniuk. Ezt alapelvnek tartom" - jelentette ki a cseh köztársasági elnök csütörtökön Prágában, Schmitt Pál magyar államfővel tartott közös sajtóértekezleten.
A magyar köztársasági elnök csütörtök délelőtt kétnapos hivatalos látogatást kezdett Csehországban. Schmitt Pál személyében tíz év után jár újra hivatalosan magyar elnök Prágában.
Klaus elmondta: Schmitt-től részletes tájékoztatást kapott a magyar alaptörvényről, s "házi feladatként" azt már saját maga is áttanulmányozta. Mint megjegyezte, felfigyelt a magyar és a cseh alkotmány közti eltérésekre is. Rámutatott: például a magyar államfő feloszlathatja a parlamentet, míg a cseh elnöknek ilyen jogköre nincs. Érdekesnek minősítette azt is, hogy az alkotmány a forintot nevezte meg magyar nemzeti fizetőeszköznek. "Érdekelni fog, hogy mi következik ebből az euró elfogadására nézve" - jegyezte meg a cseh államfő.
Ismételten jelezte, hogy tiszteletben tartja a magyarok jogát saját alkotmányuk megalkotására.
"Nincs okom arra, hogy ezt megkérdőjelezzem. Én ezt teljes mértékben tiszteletben tartom, s azt gondolom, hogy ezt kellene tenniük másoknak is" - szögezte le Klaus.
Schmitt Pál szerint "a magyar alkotmány teljes mértékben EU-konform". Példaként megemlítette, hogy az alkotmány egészében átvette az EU emberi jogi chartáját. Hozzátette: az alkotókra ugyanakkor még nagy munka vár, hiszen ki kell dolgozni egyebek között az alkotmányhoz kapcsolódó kétharmados törvényeket is.
A cseh és a magyar államfő kölcsönösen tájékoztatták egymást országaik belpolitikai helyzetéről, illetve az EU időszerű gondjairól. Schmitt tájékoztatást adott a magyar EU-elnökség eddigi tapasztalatairól is.
Klaus figyelemreméltónak nevezte, hogy sem Csehország, sem Magyarország nem csatlakozott a versenyképességi paktumhoz. "Észrevettem, hogy indokaink több esetben egyformák vagy nagyon közeliek" - jegyezte meg.
"Az atomenergia fejlesztése kitűnő téma lehetne valamelyik visegrádi csúcstalálkozón" - válaszolta a cseh államfő az MTI tudósítójának kérdésére. Kifejtette: ez egy olyan téma, amelyben szerinte a visegrádi négyek közös nevezőre tudnának jutni, és közös álláspontot tudnának képviselni az EU-ban. Klaus üdvözölte, hogy Magyarország sem csatlakozott a "populista atomenergia- ellenes lobbihoz". Leszögezte, hogy "Csehország szívesen részt venne a paksi atomerőmű felújításában". 
Schmitt Pál szerint az elnökök "nem jelképes, hanem munkatalálkozót" tartottak. Hozzátette: a kölcsönös áruforgalom értéke eléri az 5,5 milliárd eurót. Mindkét államfő jónak és problémamentesnek minősítette a magyar-cseh viszonyt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?