Saron és Peresz megegyezett

Jeruzsálem. Polgári engedetlenségi mozgalomra szólítottak fel a Gázai övezetbeli és csiszjordániai zsidó telepesek vezetői a kormány kivonulási tervének megakadályozására.

Jeruzsálem. Polgári engedetlenségi mozgalomra szólítottak fel a Gázai övezetbeli és csiszjordániai zsidó telepesek vezetői a kormány kivonulási tervének megakadályozására. Júdea-Szamaria (Ciszjordánia) és Gáza zsidó településeinek tanácsa, a megszállt palesztin területeken élő mintegy negyedmillió telepes legfőbb szervezete összeül Jeruzsálemben, hogy hivatalossá tegyék az egyik vezetőjük, Pinhász Vallerstejn által vasárnap közzétett felhívást. Vallerstejn reménye szerint javaslata abszolút többséget kap a tanácsban. A telepesekhez intézett levelében a vezető azt hangsúlyozta, nem lázadásra szít. „Meg kell értetni a kormánnyal, hogy készek vagyunk megfizetni békés ellenállásunk árát, még ha ez bebörtönzést jelent is. A kormánynak több ezer börtönt kellene építenie. Ez a válaszunk arra az erkölcstelen bűntényre, amellyel el akarják űzni a zsidókat házaikból és erőszakkal kitépni őket földjeikből” – jelentette ki Vallerstejn. A polgári engedetlenségi mozgalom élénk reakciót váltott ki az izraeli politikusok között. Egyaránt súlyosnak és veszélyesnek ítélte a kezdeményezést Saron, Móse Kacav államfő és Benjamin Netanjahu pénzügyminiszter. A miniszterelnök közleményében megértéséről biztosította a telepeseket, ugyanakkor leszögezte: a kivonulási programot a kormány által rögzített és a kneszet által jóváhagyott menetrend szerint végrehajtják, miközben teljes erővel folytatják a terrorizmus elleni harcot is. Mindamellett Saron az izraeli rádióban elítélte Netanjahunak azt a megjegyzését, miszerint a kivonulási terv alkalmazása előtt szükséges lenne a kérdésről népszavazást tartani. Saron szerint a pénzügyminiszter ezzel az ország megosztását sugallja. Ariel Saron izraeli kormányfő terve értelmében 2005. március 1-től fokozatosan felszámolják a Gázai övezet 21 zsidó települését, valamint négy elszigetelt ciszjordániai kolóniát. A kitelepítés és az ezzel járó kártalanítás mintegy 8000 telepest érintene.

Közben a Likud párt és az Izraeli Munkapárt elvben már megegyezett a nagykoalíciós kormány létrehozásáról. Ennek értelmében mindkét nagy párt 8-8 minisztert adna a kabinetbe, és Simon Peresz, a munkapárt vezetője kapna egy – elsősorban protokolláris jelentőségű – miniszterelnök-helyettesi tisztséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?