Sámil Bászájev már nem hadúr

Moszkva. Aszlan Maszhadov csecsen szakadár vezető megfosztotta a katonai hierarchiában viselt posztjától és vád alá helyezte a moszkvai Dubrovka színház elfoglalását magára vállaló Sámil Bászájev hadurat.

Moszkva. Aszlan Maszhadov csecsen szakadár vezető megfosztotta a katonai hierarchiában viselt posztjától és vád alá helyezte a moszkvai Dubrovka színház elfoglalását magára vállaló Sámil Bászájev hadurat. Aszman Ferzaulli, Maszhadov dániai képviselője úgy nyilatkozott vasárnap, hogy Bászájev fölött az orosz törvények szerint fognak ítélkezni, a szakadár csecsen-pressz internetes lap viszont azt közölte, hogy a hadúr iszlám bíróság elé kerül. Bászájevet azért vonná felelősségre a szakadárok politikai vezetője, mert tudta és engedélye nélkül szervezte meg a moszkvai túszejtő akciót. Moszkva egyelőre nem kommentálta Maszhadov bejelentését. Orosz politikai körök korábban úgy értékelték Bászájev nyilatkozatát, hogy a hadúr tisztára akarja mosni Maszhadovot, aki nyilvánvalóan tudott a készülő terrorcselekményről. Szergej Jasztrzsembszkij, a Kreml információs vezetőjének bejelentése értelmében a színházat elfoglaló Movszar Barajev lehallgatott telefonbeszélgetései is Maszhadov érintettségét támasztják alá.

Ibragim Szulejmenov, Csecsenföld katonai biztosának helyettese viszont arról számolt be tegnap, hogy információik szerint Maszhadov gyakorlatilag lemondott a csecsen elnöki posztról. A tábornok közlése szerint a szakadár vezetők legutóbbi tanácskozásán Maszhadovot „a csecsen modzsahedek legfőbb emírjévé” választották, Bászájev pedig katonai főparancsnok lett ebben az új struktúrában. Szakadár források nem erősítették meg a Moszkva-barát csecsen katonai vezető értesülését. A jelenlegi helyzetben kizárta a szakadárokkal való tárgyalás lehetőségét az egyébként a csecsen válság politikai megoldását szorgalmazó Grigorij Javlinszkij, a Jabloko tömörülés vezetője is. A liberális politikus szerint a moszkvai túszdráma után lényegesen megváltozott a helyzet. Javlinszkij érvei között az is szerepelt, hogy a Koppenhágában október végén megrendezett csecsen világkongresszus résztvevői csak érintettségüket cáfolták Barajev akciójában, de nem ítélték el a terrorcselekményt. Javlinszkij és a másik orosz liberális párt, a Jobboldali Erők Szövetségének vezetője, Borisz Nyemcov volt miniszterelnök-helyettes sem fogadta el a szombaton Moszkvában megkezdődött, jogvédők által szervezett csecsen békekonferencia meghívását.

Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap a Kreml épületében fogadta azokat a befolyásos csecsen közéleti személyiségeket és vallási vezetőket, akik szombaton nyílt levelet intéztek hozzá, a csecsenföldi alkotmányos folyamat felgyorsítását szorgalmazva. Putyin egyetértését fejezte ki a felhívás közzétevőivel, hangsúlyozva, hogy a politikai-társadalmi stabilizáció a csecsen nép, és egész Oroszország érdeke is. Egy közvélemény-kutatás értelmében ugyanakkor az oroszországi polgárok mintegy 80 százaléka tart újabb terrorcselekményektől.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?