Közélet

Saková az eperjesi robbanás utáni mentésben részt vevő tűzoltókat tüntetetett ki

Denisa Saková (Smer) belügyminiszter csütörtökön kitüntetett három tűzoltót, akik részt vettek az eperjesi gázrobbanás utáni mentésben. A miniszter asszony minden helyszínen dolgozó tűzoltónak, rendőrnek és mentősnek köszönetet mondott az elvégzett munkáért.
MTI

2019. december 13. 09:42

saková tűzoltók
- TASR/AP-felvétel

A vészhelyzet professzionális kezeléséért kitüntetésben részesült Peter Bartoš, az eperjesi járási tűzoltó-parancsnokság szakaszvezetője, Tomáš Domen, az eperjesi tűzoltóállomás osztagparancsnoka és Kamil Hoško specialista.

Saková elmondása szerint Bartoš irányította a mentést, valamint az emberek evakuálását az égő házból. Helyes döntéseinek köszönhetően rengeteg emberéletet sikerült megmenteni. A másik két kitüntetett tűzoltó az életét kockáztatva, biztosítókötél nélkül mászott fel a liftaknában a nyolcadik emeletre, hogy instruálja a lakóházban rekedt embereket.

A belügyminiszter kiemelte: a felelősök minden döntést idejében és józanul hoztak meg. Úgy véli, a mentőegységek parancsnokai az adott helyzetben a lehető legjobban döntöttek. Saková kifogásolta, hogy a médiában olyan álszakértők értékelték a helyzetet, akik nem is jártak a tragédia helyszínén. Hozzátette: kiáll a kollégái mellett.

A tárcavezető beszámolója szerint a gázrobbanás utáni mentésben 90 professzionális és 26 önkéntes tűzoltó, továbbá mintegy száz rendőr és 15 hegyi mentő vett részt. Rajtuk kívül egészségügyi dolgozók, illetve a Vöröskereszt munkatársai is a helyszínen voltak.

Andrea Turčanová, Eperjes polgármestere arról tájékoztatott, hogy pénteken (december 13.) megérkezik az a 67 méteres darukarral felszerelt gép, amely a megrongálódott lakótömb felső emeleteit fogja elbontani.

Pénteken (december 6.) gázrobbanás történt Eperjesen (Prešov), a Munkácsi (Mukačevská) utcában, egy 12 emeletes lakótömbben. A baleset következtében heten meghaltak, egy személy eltűnt, több tucatnyian megsebesültek. Több környező lakóház lakóit is evakuálni kellett. Egy részük szombat (december 7.) délután visszatérhetett a lakásába.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Hókásásak a belvárosi utak Pozsonyban

Hókásásak a belvárosi utak Pozsonyban

koronavírus

Koronavírus – Több mint nyolcezerrel nőtt az igazolt fertőzöttek száma, 84-en elhunytak

Nem okozott jelentősebb fennakadásokat a reggeli havazás Pozsonyban

Tömegközlekedés – Nem okozott jelentősebb késéseket a reggeli havazás Pozsonyban

termálfürdő

Termálfürdő fejlesztés – az állami főépítész közbelépett

GA-tesztelés

Tovább romlott a járványhelyzet a Galántai járásban

slovan

EKL: győzelemmel is kieshet a Slovan

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.