RÖVIDEN

Menetrendet követel IrakBagdad. Irak az amerikai csapatok kivonásának „nagyon világos menetrendjét” követeli az USA-tól azon megállapodás keretében, amely lehetővé teszi maradásukat az idei éven túl is. Ezt tegnap közölte Hosjar Zebari iraki külügyminiszter.

Menetrendet követel Irak

Bagdad. Irak az amerikai csapatok kivonásának „nagyon világos menetrendjét” követeli az USA-tól azon megállapodás keretében, amely lehetővé teszi maradásukat az idei éven túl is. Ezt tegnap közölte Hosjar Zebari iraki külügyminiszter. A Reutersnak elmondta, nagyon közeli a megállapodás, beleértve a menetrendet is, és azt talán kora szeptemberben az iraki parlament elé terjeszthetik. Arra kérdésre, hogy elfogadnak-e egy olyan dokumentumot, amelyben nincs benne a csapatok kivonásának menetrendje, azt felelte, hogy nem. Ez volt az eddigi leghatározottabb iraki követelés egy rögzített csapatkivonási menetrendre. (MTI)

Merényletektől tartanak

Berlin. Esetleges németországi terrortámadások veszélyére figyelmeztetett a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) vezetője. Jörg Ziercke a Deutschlandfunk rádióállomásnak kijelentette, az al-Kaida és más csoportok szemmel láthatóan készek merényleteket elkövetni Németországban. Ezt a következtetést a terroristahálózat hirdetményeiből szűrték le. Ziercke szerint több mint félszáz németországi iszlamista kapott kiképzést Afganisztánban és Pakisztánban, és közülük többen visszatértek az országba. A német hatóságok tavaly szeptemberben elfogtak három férfit, akik németországi célpontok, többek között repülőterek elleni robbantásos merényletekre készültek. (MTI)

Öt afrikait fogtak el

Róma. Négy tunéziait és egy marokkóit vettek őrizetbe az olasz hatóságok azzal a gyanúval, hogy iszlamista harcosokat toboroztak az iraki és afganisztáni harcokhoz. A bolognai rendőrség szerint az öt férfit, valamint szökésben lévő hatodik társukat azzal gyanúsítják, hogy bűnszövetkezetben működtek együtt terrorista akciók végrehajtása, azok finanszírozása, valamint pénzügyi csalás céljával. A banda vezére, a tunéziai Halil Dzsarraja a muzulmán bosnyákok oldalán harcolt az 1992–95-ös boszniai polgárháborúban; ennek folyományaként boszniai útlevéllel is rendelkezik. (MTI)

Kanadának is kell a fenék

Ottawa. Az Északi-sarkvidék jégpáncélja alatt található nyersanyagkincsért zajló nemzetközi vitában Kanada első ízben támasztotta alá igényeit tudományos érvekkel. A Dániával közösen végzett kutatómunka eredményei azt mutatják, hogy a tenger alatti Lomonoszov-hátság, amelyet Moszkva magának követel, valójában az észak-amerikai kontinentális platóhoz és Grönlandhoz kapcsolódik – jelentette ki Gary Lunn miniszter. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?