RÖVIDEN

Kilencven évet kapott a katona
Washington Kilencvenévi börtönre ítélték annak az öt katonának az egyikét, aki társaival együtt idén márciusban Irakban megerőszakolt egy 14 éves kislányt, majd őt és az egész családját – köztük a hatéves kishúgát – meggyilkolta.

Kilencven évet kapott a katona

Washington Kilencvenévi börtönre ítélték annak az öt katonának az egyikét, aki társaival együtt idén márciusban Irakban megerőszakolt egy 14 éves kislányt, majd őt és az egész családját – köztük a hatéves kishúgát – meggyilkolta. Az ítéletet egy Kentucky államban lévő hadbíróság hozta meg, ám ez az ítélet egyelőre nem végleges, még egy olyan felsőbb tanácsnak kell jóváhagynia, amely magában foglalja a katona közvetlen parancsnokát, és amelynek megvan a lehetősége arra is, hogy csökkentse a büntetés mértékét. A büntetést arra a 23 éves James Barkerre szabták ki, aki – épp azért, hogy elkerülje a halálbüntetést – beismerte tettét és vádalkut kötött a hatóságokkal. (mro)

Meghalt Milton Friedman

Washington. Meghalt Milton Friedman Nobel-díjas amerikai közgazdász. A múlt évszázad egyik legbefolyásosabb közgazdásza 94 éves korában csütörtökön szívelégtelenségben hunyt el. Milton 1948 és 1983 között (nyugalomba vonulásáig) a chicagói egyetem közgazdaságtan professzora volt, a gazdasági liberalizmus eszméjét felelevenítő, neoliberális tanokat hirdető chicagói iskola vezéralakja. Nixontól Reaganig több amerikai elnök gazdasági tanácsadójaként dolgozott. (mti)

Észrevehetetlen bombaövek

Tel-Aviv. Veszélyes, új típusú bombaövet talált az izraeli hadsereg palesztin szélsőségeseknél: az öv folyékony robbanószert tartalmaz és nincsenek benne fémszilánkok sem, amelyeket érzékelnének a fémdetektorok – közölte az izraeli hadsereg szóvivője Tel-Avivban. Az övet a Gázai övezetben tevékenykedő radikális palesztin Népi Ellenállási Bizottságok tagjai készítették, és vitték be Ciszjordániába. A hadsereg szerint Jeruzsálemben őrizetbe vettek egy palesztint, aki egy ilyen övet viselt. Egy másik hasonló övet a palesztin rendőrség adott át Izraelnek. (mti)

Hollandok is kínoztak

Amszterdam. Egy holland napilap szerint 2003-ban a dél-iraki tartományban, Muthannában állomásozó hollandok több tucat iraki foglyot kínoztak meg. A De Volkskrant úgy tudja: a kihallgatási módszerekhez tartozott, hogy a sokáig bekötött szemmel tartott rabokat hirtelen reflektorfénnyel vakították el, vízsugárral tartották ébren és rendszeresen különösen magas hangeffektusokkal kínozták. A védelmi minisztérium elismerte a vádakat, a katonai hírszerzők szóvivője, Joop Veen megerősítette, hogy „olyasmik történtek, amelyeket nem tartalmaz a szolgálati szabályzat”. Azt nem tudja, hogy a védelmi miniszternek jelentették-e az eseteket. (stop!)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?