RÖVIDEN

A vártnál drágább lesz a földgáz
Pozsony. Az Árszabályozási Hivatal által júniusban beígért 2,5 százalék helyett legkevesebb 10 százalékkal fogunk jövőre többet fizetni havonta a gázért. Ilyen mértékű drágulás esetén a gázzal fűtő háztartások csaknem 300 koronás többletkiadással számolhatnak.

A vártnál drágább lesz a földgáz

Pozsony. Az Árszabályozási Hivatal által júniusban beígért 2,5 százalék helyett legkevesebb 10 százalékkal fogunk jövőre többet fizetni havonta a gázért. Ilyen mértékű drágulás esetén a gázzal fűtő háztartások csaknem 300 koronás többletkiadással számolhatnak. A drágulás oka a kőolaj árának 60%-os növekedésében keresendő, és a szakértők szerint a magas árak 2005-ben is tartósak lesznek. Pavol Rusko gazdasági miniszter szerint egyik kormány sem tudja befolyásolni a gázárnak a kőolaj értékétől való függését. (p)

Gyanús küldemény az elnöki hivatalba

Pozsony. A gyanús küldemények elérték a köztársasági elnöki irodát is: csütörtökön fehér port tartalmazó borítékot címeztek Milan Čičnek, az államfői iroda vezetőjének. A küldeményt különleges tartályban Besztercebányára szállították, ahol szakértői vizsgálatnak vetik alá. (SITA)

Négyen kórházban a fehér por miatt

Liptószentmiklós. A rózsahegyi katonai kórházba szállították tegnap azt a négy személyt, akik érintkezésbe kerültek a város polgármesterének címzett levéllel. A fehér port tartalmazó boríték a városi hivatalba érkezett. A kézzel írott levélben megfenyegették az elöljárót, ha nem állítja le a város kórházának privatizációját, pórul jár a családja. Az egyelőre ismeretlen feladó akár öt év szabadságvesztéssel is sújtható. (SITA)

Óvatosan az utakon!

Pozsony. Fokozott figyelemre és óvatosságra szólította fel a sofőröket a rendőrség a közelgő mindenszentek és halottak napja előtt, hiszen rengetegen kelnek útra a napokban. Rendőrségi statisztikák szerint vannak olyan veszélyes útszakaszok, amelyeken ismétlődően fordulnak elő közúti szerencsétlenségek ezekben a napokban. Tavaly a nagymihályi, a nyitrai, a bártfai, a rózsahegyi, a zsolnai és a besztercebányai utakon fordult elő a legtöbb baleset. (SITA)

Slota -ovázni akarja a koreai nőket is

Pozsony. A szlovák nemzet elárulásának és a nyelvi függetlenség ellen intézett támadásnak minősíti az SNS a HZDS törvénymódosítási javaslatát, amely szerint az idegen női vezetéknevek mögül elhagyható lenne az -ová utótag. A nemzetiek szerint az a törekvés, hogy egy más ország államnyelvén bejegyzett női név eredeti alakjában legyen írva és használva nálunk, világos jele a szuverenitásvesztésnek. Ez is bizonyítja, néhány szlovák politikus jellemében az MKP-val való szoros együttműködés miatt egyértelmű torzulások mutatkoznak – nyilatkozta Ján Slota pártelnök. (SITA)

Megelőzni a szívbetegségeket

Pozsony. Szlovákiában szív- és érrendszeri betegségekben halnak meg a legtöbben, ezért az egészségügyi tárca 640 millió koronát különített el megelőzésre. „A szívbetegségek elkerülhetők, kialakulásukra figyelmeztet a magas koleszterinszint” – véli Rudolf Zajac egészségügyi miniszter. A koleszterinszint-vizsgálat ingyenes 11, 17 és 40 éves korban. A minisztérium három szintes megelőző rendszert épít ki. Az első szűrőt a gyermekorvosok alkotnák, feladatuk az ellenőrző kivizsgálások elvégzése. Ha a gyermeknél a normálisnál magasabb szintet mérnek, akkor indokolt a szülők azonnali kivizsgálása is, mivel feltételezhető, hogy a betegségnek genetikai okai vannak. A második fokozat 30 szakrendelő kialakítását teszi lehetővé gyermekek és serdülők számára, ahol azokat kezelnék, akik esetében az első szűrő a megengedettnél magasabb koleszterinszintet mutat ki. A harmadik szint a súlyos esetek kezelését jelenti, a gyermekek kezelését Pozsonyban, Besztercebányán és Kassán végeznék. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?