Fegyelmi a csődmaffia ügyében
Pozsony. Az illetékes testület tegnap megkezdte a fegyelmi eljárást a Pozsonyi Kerületi Bíróság két csődbírója, Beata T. és Blažena H. ellen. Daniel Lipšic igazságügyi miniszter a lehető legszigorúbb büntetést kéri számukra, vagyis a két bírónő tisztségéből való menesztését.
RÖVIDEN
Pozsony. Az illetékes testület tegnap megkezdte a fegyelmi eljárást a Pozsonyi Kerületi Bíróság két csődbírója, Beata T. és Blažena H. ellen. Daniel Lipšic igazságügyi miniszter a lehető legszigorúbb büntetést kéri számukra, vagyis a két bírónő tisztségéből való menesztését. A bizonyítási folyamat még nem kezdődött meg: Beata T. egészségi okokra hivatkozva nem jelent meg a tárgyaláson. Blažena H.-t. ügyvédje, Peter Vačok kísérte el a fegyelmi testület elé. Vačok korábban Michal Kováč fiának elhurcolása ügyében nyomozott, majd útilaput kötöttek a talpára. Az igazságügyi tárca jogi képviselője az eljárás elnapolását kérte, mivel szerinte a fegyelmi tanácsnak jelentést kellene kérnie az úgynevezett csődmaffiaügyben folyó rendőrségi nyomozásról. (TASR)
Még egy hét a nyári időszámításból
Pozsony. Október utolsó vasárnapján ismét óraátállítás vár ránk. Akkor ér véget ugyanis a nyári időszámítás: hajnali három órakor két órára kell vissza igazítani a mutatókat, tehát egy órával alhatunk többet. Az órákat 2005. március 27-én állítjuk újra előbbre a nyári időszámításnak megfelelően. Az időváltoztatás gondolata Benjamin Franklin nevéhez fűződik, aki 1784-ben energiamegtakarítás céljából javasolta az óraátállítást. (TASR)
Amerikai szenátorok köszönőlevele
Pozsony. Köszönőlevélben fejezte ki háláját Szlovákiának az Egyesült Államok néhány kongresszusi képviselője. Az üzenetben a kormány politikáját és az Irakban állomásozó kontingens szakértelmét dicsérik. Az amerikai szenátorok nagyra értékelik a koalíciós erők áldozatos munkáját és erőfeszítéseit. A levelet Szlovákia washingtoni nagykövetségen keresztül juttatták el a kormány képviselőinek. (TASR)
Máriásmaraton a szibériai expresszen
Pozsony. Tizenegy személy 11 napon át tartó máriáscsatával szeretne bejutni a Guinness-féle Rekordok könyvébe. A kártyamaratont a Pozsony–Novoszibirszk útvonalon közlekedő gyorsvonat egy, külön arra a célra kijelölt kocsijában tartják. A vonat tegnap este indult Pozsonyból, Zsolnán, Varsón és Breszten keresztül közlekedik, és oda-vissza 12 ezer kilométert tesz meg. A játék megállás nélkül tart majd, előreláthatólag november 3-áig. (TASR)
Menedékjog csupán két esetben
Pozsony. A belügyminisztérium bevándorlási hivatalához idén beérkezett 1081 kérelem közül csupán két esetben adták meg a menedékjogot. Az ENSZ menekültügyi főbiztosának hivatala Szlovákiában 9025 kérelmet vett nyilvántartásba január elseje és szeptember 30-a között. „Jelentős mértékben nőtt a menedékjogot kérelmezők száma, a tavalyihoz képest ugyanis 2838-cal több bevándorló fordult hozzánk” – tájékoztatott Mária Čierna szóvivő. (TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.