Romano Prodi

Az olasz politikus az Európai Bizottság elnöke 1999 óta. Ez a tisztség az Unió tervezett reformja után várhatóan megerősödik, és kulcsfontosságú lesz a szervezet irányításában. Ezt szorgalmazza Prodi is, akinek mandátuma 2004-ig szól.
A volt olasz miniszterelnök 1939-ben született az olaszországi Scandinóban.

Az olasz politikus az Európai Bizottság elnöke 1999 óta. Ez a tisztség az Unió tervezett reformja után várhatóan megerősödik, és kulcsfontosságú lesz a szervezet irányításában. Ezt szorgalmazza Prodi is, akinek mandátuma 2004-ig szól.

A volt olasz miniszterelnök 1939-ben született az olaszországi Scandinóban. A Milánói Katolikus Egyetemen szerzett jogi diplomát, majd a Londoni Közgazdasági Egyetemen folytatta tanulmányait.

Pályafutását a Bolognai Egyetem politikai gazdaságtan tanszékén kezdte 1963-ban. Nyolc évvel később az iparpolitikai tanszékre váltott, ahol 1999-ig töltött be professzori állást. Közben számos kutatóintézet számára végzett kutatói munkát. Első kormányzati kinevezését 1978-ban kapta, amikor ipari miniszter lett egy évre. A kormány éléről 1998-ban, a törvényhozásból 1999-ben távozott. Ekkor választották az Európai Bizottság elnökévé. (origo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?