Romániai kormányalakítás – Nagykoalíció körvonalazódik az RMDSZ részvételével

Romániai kormányalakítás – Nagykoalíció körvonalazódik az RMDSZ részvételével

A Romániában két éve kormányon lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) hétfőre hívta össze országos tanácsát, hogy eldöntse: kivel alakít kormánytöbbséget, a bukaresti média azonban pénteken már biztosra vette, hogy a liberálisok a Szociáldemokrata Párttal (PSD) és a Romániai Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) közösen alkotnak nagykoalíciót.

A PNL másik opciója a tavaly decemberi választások után létrehozott jobbközép koalíció helyreállítása lenne, az RMDSZ-szel és azzal a Mentsétek Meg Romániát Szövetséggel (USR), amely szeptemberben kilépett a közös kormányból, és a parlamentben az ellenzékkel összefogva megbuktatta a Florin Citu PNL-elnök vezette kabinetet. Médiaértesülések szerint azonban a PNL vezetői inkább a szociáldemokratákkal békülnének ki, már csak azért is, mert az USR-től kapott „sebek” még túl frissek, a PSD-vel pedig akkor is kényelmes többséget tudnak alkotni, ha a párt éléről leváltott, a frakcióból kilépett Ludovic Orbant további liberális törvényhozók követnék. A PNL 134 képviselője és szenátora közül eddig 17 lépett ki a frakcióból.

Az RMDSZ bevonásának szándékát mindkét nagy párt vezetője megerősítette pénteken egy gazdasági fórumon.

Florin Citu ügyvivő miniszterelnök, a PNL elnöke szerint a hétfői döntéstől függetlenül az RMDSZ kormányon marad. „Az RMDSZ-t partnerünknek tekintjük, és bárhogyan döntünk, kormányon maradnak” – idézte Citut az Agerpres hírügynökség.

Marcel Ciolacu, a PSD elnöke is úgy vélekedett: mind az RMDSZ-t, mind a – nem magyar – kisebbségi frakciót be kell vonni abba a „politikai építkezésbe”, amely a PSD és a PNL között kezdődött.

A PSD elnöke ugyanakkor cáfolta azt a sajtóértesülést, miszerint eleve hétéves – a következő parlamenti ciklust is magába foglaló – időszakra terveznének a PNL-lel. Szerinte az együttműködés távlatai helyett most a kormányra rövid távon váró teendőkre kell összpontosítani, hogy az ország „át tudja vészelni” a telet.

Arra a kérdésre, hogy a kormányfői posztra a koalíció legnagyobb pártjaként igényt tartó PSD el tudna-e fogadni egy liberális miniszterelnököt, Ciolacu azt válaszolta: szerinte már Florin Cituban is tudatosult, hogy többé nem lehet kormányfő. Hozzátette: a közös kormányprogramot, a koalíció működési elveit kell tisztázni a liberálisokkal, nem jó „látatlanban” osztozkodni a kormányzati posztokon.

A PNL-nek és a PSD-nek együttesen csaknem 60 százalékos többsége van a parlementben, az RMDSZ 6,2 és a kisebbségi frakció 3,9 százalékával pedig már – alkotmányos reformot is lehetővé tevő – kétharmados többséget alkothatnak.

Kelemen Hunor ügyvivő miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke az Agerpresnek nyilatkozva úgy értékelte: a pártok közti bizalmatlanság áthidalása érdekében olyan közös, hosszú távú tervet, elképzelést kell találni, amely segíthet túllépni a közelmúlt sérelmein. „Ha létrejön egy ilyen széles többség, a célok között kell szerepelnie az alkotmányos reformnak, hosszú távú perspektíváról lehet beszélni” – magyarázta. Kelemen Hunor szerint a kormányalakítási tárgyalások két-három hétig is elhúzódhatnak.

Klaus Iohannis államfő csütörtök este bejelentette, hogy csak akkor hívja formális egyeztetésre a parlamenti pártokat, amikor kialakul az új kormány jóváhagyásához szükséges parlamenti többség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?