Romániai kormányalakítás – Ciuca politikai fegyverszünetet kért a pártoktól

Nicolae Ciuca

„Politikai fegyverszünetként” kért bizalmat egy általa javasolt kormány parlamenti jóváhagyásához a román parlamenti pártoktól kedden Nicolae Ciuca ügyvivő védelmi miniszter, akit múlt csütörtökön bízott meg kormányalakítással Klaus Iohannis államfő.

A pártokhoz címzett nyílt levelében Ciuca úgy értékelte, zsákutcába jutott a második kormányalakítási kísérlet is, ezért azt kérte a parlamenti pártoktól, hogy függesszék fel egy időre a politikai csatáikat, adjanak esélyt neki egy azonnali válságkezelő program életbe léptetésére, amíg az ország kilábal a világjárvány és az elszabadult energiaárak okozta nehéz helyzetből.

„Amit ajánlok: politikai fegyverszünet. Adjunk esélyt Romániának, hogy levegőhöz jusson, meggyógyuljon, összeszedje erejét és visszanyerje jövőbe vetett hitét” – írta a miniszterelnök-jelölt. Rámutatott: a fegyverszünetet nem barátok, hanem ellenfelek kötik, és nem győzelem, nem is vereség, hanem egy észszerű próbálkozás arra, hogy a csatározó pártok – anélkül, hogy céljaikról és értékeikről lemondanának - a közérdeket előtérbe helyezve esélyt adjanak a megállapodásra.

Bár Ciuca nyílt levele nem pontosította, Florin Citu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke nyilatkozatából kiderült: a PNL továbbra is a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) közösen alakítana kisebbségi kormányt.

A korábbi jobbközép koalíciós kormányból kilépett Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elhárította Ciuca felkérését, vagyis olyan kisebbségi kormány megszavazását, amelyből az USR kimarad. Dacian Ciolos pártelnök arra hivatkozott, hogy Romániának nem fegyverszünetre, hanem stabil kormánytöbbségre van szüksége. Megerősítette: nem tekinti a PNL-t és az RMDSZ-t ellenfélnek, hanem közös építkezésre, reformokra, és a válság kezelésére is képes partnereknek, ezért az USR a jobbközép koalíció helyreállítását sürgeti.

A „fegyverszünet” kifejezést elsőként Marcel Ciolacu, a két éve ellenzékben lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke használta a múlt héten, amikor azt kifogásolta, hogy a Ciuca által javasolt PNL-RMDSZ kisebbségi kormány három évre szóló, a teljes törvényhozási ciklusra kiterjedő kormányprogramon dolgozik. Ciolacu akkor rámutatott: a PSD-től legfeljebb néhány hónapos „fegyverszünetet” remélhetnek a téli időszakra.

A PSD kedd esti közleményében megköszönte a megbízott miniszterelnöknek, hogy „reagált” Ciolacu fegyverszüneti felhívására, ugyanakkor úgy értékelte, hogy ennek megkötését éppen Florin Citu PNL-elnök magatartása akadályozza, aki ellehetetlenít minden párbeszédet. A PNL ugyanis belső határozatba foglalta, hogy nem tárgyal a PSD-vel, és az USR-rel sem alakít többé közös kormányt, ha az megszavazza a Citu-kormány ellen beterjesztett bizalmatlansági indítványt.

Ciucának szombatig kell az általa javasolt kormány számára bizalmat kérnie a parlamenttől, de eddig az USR és a PSD is elzárkózott attól, hogy megszavazzon egy PNL-RMDSZ kisebbségi kormányt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?