Külföld

Romániában meghaladta a kétmilliót a járvány kezdete óta regisztrált fertőzések száma

Romániában átlépte a kétmilliót szombaton a járvány kezdete óta diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma, az áldozatoké pedig a 60 ezret közelíti.
author
MTI

2022. január 22. 14:30

koronavírus románia
- TASR

A hivatalos statisztikában csaknem 30 ezer olyan esetet jegyeztek fel, amikor újra elkapták a fertőzést olyanok, akik több mint fél éve gyógyultak ki az előző fertőzésből. A 19,3 milliós lakosságú országban tehát a koronavírus megjelenése óta eltelt csaknem két évben a lakosság legalább tíz százaléka esett át a fertőzésen. A beazonosított fertőzöttek csaknem 3 százaléka meghalt.

A stratégiai kommunikációs törzs szombati jelentése szerint az elmúlt 24 órában 19 371 új fertőzést diagnosztizáltak. Ez több mint 85 százalékkal haladja meg az utolsó két hét átlagát, ami azt jelzi, hogy az ötödik hullám távol áll még a tetőzéstől, a járványgörbe továbbra is meredeken emelkedik. A szombati jelentésben 44 haláleset szerepel, ez 25 százalékkal haladja meg a kéthetes mozgóátlagot.

Egyelőre jóval kevesebb a súlyos megbetegedés, mint a korábbi járványhullámokban: most negyedannyi beteg szorul kórházi kezelésre, mint az őszi, negyedik hullám tetőzésekor. A romániai kórházakban egy hét alatt több mint 60 százalékkal nőtt – szombatig 5548-ra emelkedett – a koronavírusos betegek száma, az intenzív terápián ápolt súlyos eseteké pedig 17 százalékkal, 582-re emelkedett.

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter pénteki sajtóértekezletén azt mondta, a legborúlátóbb előrejelzések szerint február elején akár 70 ezernél is többen fertőződhetnek meg naponta, ami már jelentős terhet róna az ellátórendszerre. Ezt megelőzendő Romániában járóbetegrendszerben működő Covid-központokat alakítanak ki, amelyek háziorvosi beutaló nélkül ingyenesen felmérik az enyhe tüneteket mutató vagy tünetmentes koronavírus-fertőzöttek állapotát, és gyógyszerekkel is ellátják a betegeket, függetlenül attól, hogy van-e érvényes betegbiztosításuk. Rafila egy Prahova megyei Covid-központ avatóján pénteken azt mondta: eddig 173 ilyen létesítmény kezdte meg működését a tervezett 230-ból.

A koronavírusos betegek kezelésére két antivirális gyógyszert használnak Romániában, egyik a Covid-kórházakba beutalt betegeknél alkalmazott Remdesivir, a másik a Favipiravir, amelyet a kórházak és a Covid-központok adnak ki. Utóbbit a tervek szerint a gyógyszertárak is forgalmazni fogják majd, ha sikerül nagy tételben beszerezni a beszállítóktól – magyarázta a miniszter.

Rafila szerint korábban azért követelt olyan sok áldozatot a járvány, mert a betegek nem jutottak időben megfelelő ellátáshoz. Ezen szeretnének változtatni a Covid-központok megnyitásával, a miniszter ugyanakkor az egészségügyi rendszerbe és a hatóságokba vetett bizalom helyreállítását nevezte a járvány elleni küzdelem kulcskérdésének, ugyanis sokszor a bizalom hiánya vezet tragédiához, amikor a páciens csak akkor fordul orvoshoz, amikor már túl késő.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Hodossy Gyula

Ma senki nem lehet kívülálló

majomhimlő

Eddig tizenegy országban észleltek majomhimlős megbetegedéseket

időjárás nyár

Felhős, de kellemesen meleg időnk lesz vasárnap

Zelenszkij

Zelenszkij hálás Joe Bidennek, amiért fegyverekkel támogatja Ukrajnát

koronavírus-vakcina

Jön a majomhimlő elleni vakcina, az Egyesült Államok már bevásárolt belőle

sándor pál

Minden filmjéhez az életét adja

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.