Romániában kötelezővé tennék a védettségi igazolást az egészségügyben

koronavírus Románia

Kötelezővé tennék az uniós digitális Covid-igazolványt a romániai egészségügyi dolgozók számára a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idején: az erről szóló törvénytervezetet hétfőn bocsátotta vitára a bukaresti szaktárca.

Azoknak az orvosoknak és nővérnek, akik még nem oltatták be magukat vagy nem gyógyultak meg a koronavírus-fertőzésből, saját költségükön kell majd rendszeresen teszteltetniük magukat ahhoz, hogy dolgozhassanak. Ellenkező esetben a munkaszerződésüket 30 napra felfüggesztik, azt követően pedig felbontják, ha továbbra sem tesznek eleget a szabályoknak.

„Az első vonalban dolgozó orvosoknak, nővéreknek, mindenkinek, aki a koronavírus ellen küzd, hálával tartozunk. Őket és a betegeket is meg akarjuk védeni attól, hogy a korházban kapják el a vírust, ezt a célt szolgálja a javaslat. Az oltás ingyenes és mindenki számára biztosított, de ha valaki nem akar oltakozni, a tesztelést és annak költségét is vállalnia kell” – idézte Cseke Attila megbízott egészségügyi minisztert a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hírlevele.

A törvényjavaslat, amely a parlament két házának döntése után léphet érvénybe, 100 ezer lejig terjedő büntetést ró ki azokra, akik megszegik ezt a szabályt.

A legnagyobb román egészségügyi szakszervezet hétfőn közleményben tiltakozott a tervezet ellen, olyan tábornokhoz hasonlítva Florin Citu kormányfőt, aki a háború kellős közepén leszereli hadserege felét. A Sanitas szakszervezet azt valószínűsíti, hogy egy ilyen törvény hatályba lépése esetén az egészségügyi alkalmazottak mintegy felének, „akik ragaszkodnak alkotmányos jogaikhoz”, fel fogják bontani a munkaszerződését.

A szakszervezet egy augusztusban közölt felmérése szerint Romániában az állami kórházakban dolgozó egészségügyi alkalmazottak 54 százaléka oltatta be magát koronavírus ellen. Az állami kórházakban dolgozó orvosok valamivel több mint kétharmada vette fel az oltást, az ápolók körében az átoltottság 55 százalékos, míg a kisegítő személyzet kevesebb mint fele igényelte a vakcinát.

A 19,3 millió lakosú Romániában eddig 5 millió 483 ezer ember, a beoltható 12 év feletti lakosság 32,3 százaléka kapott legalább egy adag koronavírus elleni oltást. Az oltási hajlandóság az utóbbi két hétben kezdett növekedni, miután a bukaresti kormány belföldön is bevezette az uniós védettségi igazolvány – a „zöld útlevél” – használatát és e nélkül már nem lehet vendéglőbe, színházba, moziba menni vagy népes magánrendezvényeket szervezni azokon a településeken, ahol a megelőző két hétben a lakosság több mint 3 ezreléke kapta el a fertőzést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?