Romániában a beoltottak száma meghaladta a fertőzöttekét

koronavírus románia

Romániában a koronavírus ellen beoltottak száma szombaton meghaladta a járvány kezdete óta beazonosított fertőzöttekét.

Az oltási kampányt koordináló országos bizottság szombat esti összesítése szerint Romániában eddig 788 ezer embert oltottak be, közülük több mint 562 ezren a második, emlékeztető adagot is megkapták.

A stratégiai kommunikációs törzs szerint a járvány kezdete óta 777 ezer embernél mutatták ki a fertőzést, közülük csaknem 35 ezer jelenleg is beteg.

Romániában naponta 33-38 ezer ember kapja meg a vakcinát, az újonnan diagnosztizált újabb fertőzések átlaga pedig napi 2400 körül mozog.

A beoltottak száma – az immunizációs kampány kezdete után kevesebb mint két hónappal és a betegség romániai megjelenése után csaknem egy évvel – most ugrotta át az ismert fertőzések számát. A húszmilliós országban így már több mint másfél millióra tehető azok száma, akik – a betegségen átesve, vagy a betegséget megelőzni hivatott vakcina révén – ellenállóvá váltak a koronavírussal szemben.

Romániában a napi esetszámok stagnálást jeleznek, az utóbbi hónapban már nem lassult a járvány terjedése.

Tavaly november végén a napi esetszám még többször meghaladta a tízezret, a fertőzésszám kéthetes átlaga megközelítette a 8500-at, az ismert aktív esetek száma pedig 120 ezer fölött volt.

Az akkor kezdődött javuló tendencia megtorpanását jelzi, hogy a jelenleg is fertőzőként nyilvántartott aktív esetek száma – amely január végéig harmadára esett – februárban már nem csökkent, és továbbra is 35 ezer körül stagnál. Hasonlóképpen egy hónapja megtorpant a járványnak tulajdonítható elhalálozások számának csökkenése: míg tavaly december elején a napi 160 haláleset számított átlagosnak, január 21-éig az utóbbi kéthetes átlag napi 80-ra esett, a csökkenés azóta lelassult, jelenleg a napi 70 haláleset számít átlagosnak.

Szombaton 57 koronavírusos beteg vesztette életét Romániában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?