Románia: régiók állama?

Bukarest. Már megjelenése előtt elítélte a román lapok többsége azt a memorandumot, amelyben romániai román és magyar értelmiségiek egy csoportja Romániát a régiók államaként képzeli el az egyesült Európában.

Bukarest. Már megjelenése előtt elítélte a román lapok többsége azt a memorandumot, amelyben romániai román és magyar értelmiségiek egy csoportja Romániát a régiók államaként képzeli el az egyesült Európában. A Provincia című román és magyar nyelvű politikai, kulturális havilap szerkesztői által kidolgozott dokumentumot tegnap hozták nyilvánosságra. Az aláírók úgy vélik, hogy Romániának régiókból felépülő állammá kell válnia. „Olyan közigazgatási reformot javasolunk, amely újrafogalmazza a létező területi egységek státusát és új politikai-közigazgatási formákat vezet be. Ezek kialakításában a fejlesztési régiók vagy a történelmi tartományok jelenthetik a kiindulópontot. A régiók székhelyén vagy a tartományi fővárosokban felállítandó regionális tanácsok, illetve tartományi parlamentek létrehozásának megvitatását javasoljuk” – hangsúlyozta a dokumentum. A szerzők szerint a jelenlegi – 1989 óta lényegében változatlan – romániai közigazgatási rendszer a korrupciónak és a bürokratizmusnak kedvez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?