Romák illegálisan emelt házait rombolták le Bulgáriában

Maglizs |

<p>Lerombolták kedden Bulgáriában egy roma gettó 32 viskóját, amelyeket a helyi hatóságok szerint illegálisan építettek.</p>

Az ország középső részében fekvő Maglizs polgármesteri hivatala megerősítette, hogy a művelet körülbelül 400 embert érintett a 3500 fős településen. Jövő tavasszal több mint 100 további - egyébként is többnyire nyomorúságos állapotban lévő - házat kívánnak egyenlővé tenni a földdel.

Goszpidin Goszpodinov polgármester szerint a romák lakta körzetben a helyzet már "tűrhetetlenné" vált. "El kellett kezdeni a szabályozást, hogy elkerüljük a feszültséget a többi lakossal, akik szintén gazdasági problémákkal küzdenek" - fogalmazott.

Hozzátette, hogy tervéről egyeztetett a helyi roma vezetőkkel is.

Az önkormányzat egy 150 ágyas épületet bocsát azok rendelkezésére, akik a mostani házrombolás miatt fedél nélkül maradnának télre.

Goszpodinov elmondta azt is: jövőre a cigányok lakta városrészben teljes körű ellenőrzéseket tartanak, hogy megvizsgálják, vannak-e még illegálisan épített házak, illetve a víz- és áramszámlákat fizetik-e rendszeresen az ott lakók.

"Az a célunk, hogy betartassuk a törvényt" - szögezte le a polgármester, kiemelve, hogy az országban több tucat olyan szervezet működik, amely azt állítja, hogy a romák problémáival foglalkozik és segíti integrációjukat.

Bulgáriában a romák részarányát a lakosság mintegy 10 százalékára, körülbelül 700 ezer főre becslik.

 


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?