Rohingja menekültekkel találkozott Ferenc pápa

Ferenc pápa
DAKKA |

Ferenc pápa Mianmarból érkezett rohingja menekültekkel találkozott Banglades fővárosában, Dakkában pénteken.

A dakkai érsekségen tartott vallástalálkozón a szomszédos Mianmarban üldözött kisebbség 16 tagja vett részt, férfiak, nők és gyerekek. Mindannyian a déli Cox's Bazar körzetben található Balukali menekülttáborból érkeztek az összejövetelre, hogy elmeséljék a katolikus egyházfőnek hányattatásuk történetét.


Az iszlám, hindu, buddhista és keresztény vallás képviselői előtt Ferenc pápa "hívők közötti nyitottság, elfogadás és együttműködés" szükségességét hangsúlyozta.


A pápa szerint nagy szükség van a valódi hitre, amelynek segítségével ellensúlyozható "a politikai korrupció és a romboló vallási ideológiák vírusa", illetve "a kísértés, hogy elfordítsuk a fejünket a szegények, a menekültek, az üldözött kisebbségek és a legsebezhetőbbek szükségét látva".


Bangladesben mintegy 375 ezer katolikus él, ami töredéke az ország 160 milliós, többségében muszlim lakosságának. A dél-ázsiai országban utoljára 1986-ban járt pápa, II. János Pál személyében. 
Ferenc pápa a hét első felében a 700 ezres katolikus kisebbséggel rendelkező Mianmart is felkereste. A mianmari hatóságok érzékenységére tekintettel a katolikus egyházfő útja során egyszer sem használta a rohingja szót. Az 51 millió lakosú, nagyrészt buddhista Mianmar hivatalosan bangladesi illegális bevándorlónak tekinti a rohingjákat, állampolgárságuk sincs.


Ferenc pápát sokan bírálták amiatt, hogy nem nevezte nevén a rohingja kisebbséget, és nem keresett fel egy bangladesi menekülttábort sem. Augusztus vége óta több mint 600 ezer muszlim vallású rohingja menekült el Arakán szövetségi államból a mianmari hadsereg műveletei elől. Az ENSZ Emberi Jogi Főbizottsága szerint Arakánban etnikai tisztogatás zajlik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?