<p>Az orosz hatóságok 2011-ben rögzítették a későbbi bostoni merénylők egyikének beszélgetését anyjával, amelyben hevesen vitatkoztak a dzsihádról (a muszlim szent háborúról) - közölték amerikai tisztviselők szombaton.</p>
Rögzítették az egyik Carnajev és anyja telefonbeszélgetését
Washington/Moszkva |
Egy másik - ugyancsak rögzített - telefonbeszélgetésben a meghalt bostoni merénylő, Tamerlan Carnajev anyja egy dél-oroszországi emberrel társalgott. A férfi után egy másik ügyben nyomoz az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI).
Az orosz hatóságok korábban megosztották azt az aggodalmukat az amerikaiakkal, hogy Tamerlan és anyja vallási szélsőséges. További adattal ugyanakkor nem szolgáltak, így az FBI szűkített körben vizsgálódott, majd 2011 júniusában lezárta az ügyet. A hatóságok nem találtak bizonyítékot arra, hogy Tamerlánnak vagy anyjának köze lenne a terrorizmushoz. Az ügyben tájékozott tisztviselők most elmondták, hogy Tamerlan a telefonbeszélgetés során kijelentette, Palesztinába megy. Azt is mondta ugyanakkor, hogy nem tud arabul. A második telefonbeszélgetés felvételén a Carnajev fivérek anyja, Zubeidat egy dél-oroszországi férfival tárgyalt. Tisztviselők szerint ennek során nem hangzott el olyan közlés, amely Egyesült Államokban végrehajtandó összeesküvésre utalt volna. Vasárnap sem az az orosz, sem az amerikai hatóságok nem kívántak hivatalosan nyilatkozni az ügyben. 2013 áprilisában Tamerlan és testvére Dzsohar két házilag előállított pokolgépet robbantott a bostoni maratoni futóversenyen, három ember meghalt, több mint 260 megsebesült. Tamerlánt a rendőrök tűzharcban lelőtték, míg fivérét őrizetbe vették. John Collauti, a Fort Devens-i börtön szóvivője arról számolt be, hogy Dzsohart egy különleges cellában őrzik, ahova két nappal ezelőtt szállították át egy bostoni kórházból. Huszonnégy órás videokamerás megfigyelés alatt tartják.Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.