Robbanás és tűz volt a Shell egy hollandiai vegyi üzemében

Hága |

<p>Robbanás történt és hatalmas tűz ütött ki a Shell nemzetközi olajkonszern egyik hollandiai vegyipari üzemében kedden késő este, a tüzet több óra alatt, reggelre sikerült eloltani. A balesetnek két könnyebb sérültje van - közölték a hatóságok.</p>

Holland sajtóbeszámolók szerint a Rotterdamhoz közeli, moerdijki gyárban tomboló tüzet több kilométeres távolságból látni lehetett. Több helyi lakos arról számolt be az Omroep Brabant helyi rádiónak és tévének, hogy két robbanást hallott gyorsan egymás után, háromnegyed 11-kor, és a detonációk olyan erősek voltak, mintha földrengés történt volna. A robbanás okát egyelőre nem közölték. A sérülteket kórházba szállították, és Jac Klijs moerdijki polgármester szerint - aki az ANP holland hírügynökségnek nyilatkozott - néhány órán belül hazamehetnek. A hatóságok arra kérték a helybelieket, hogy tartsák zárva otthonuk ablakait, mert a füst rövid ideig tartó irritációt okozhat a szemben és a légutakban. A baleset környékén egy időre lezárták a közutakat, és felfüggesztették a tengeri hajózást. A hatóságok közlése szerint a robbanás műszakváltás idején történt a 320 hektáron elterülő üzemben. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki, és poroltó habbal fékezték meg a lángokat.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?