Riói világtalálkozó - A fiatalok bíznak Ferenc pápában

Róma |

<p>Szimpatikusnak, megbízhatónak, a társadalom problémáit átérzőnek tartják Ferenc pápát az olasz és külföldi fiatalok a riói ifjúsági találkozó előtt közölt felmérés szerint.</p>

 Kilencezer 18-29 év közötti, különböző nemzetiségű és vallású fiatalt kérdeztek a márciusban megválasztott egyházfőről, magukat ateistának valló fiatalokat is. A válaszok alapján a fiatalok 91 százaléka szerint Ferenc pápa személye szimpátiát sugall; 85 százalék úgy látja, az egyházfő közel áll a szegényekhez és mindazokhoz, akik nehézségben élnek; 83 százalék szerint Ferenc pápa olyan katolikus, aki ráérez a társadalomban végbemenő változásokra és újdonságokra. A fiatalok több mint 70 százaléka azt nyilatkozta, Ferenc pápa olyan ember, akiben meg lehet bízni.     A válaszadók 56 százaléka katolikus vallású volt, 28 százalék más valláshoz tartozott, a többiek nem hívőknek nevezték magukat.     A felmérés szerint az egyházfőről pozitívan nyilatkozó fiatalok ugyanakkor kevésbé bíznak az egyház intézményében. A hívő fiataloknak csak a fele mondta azt, hogy az egyházban is ugyanúgy bízik, mint Ferenc pápában. A más vallásúak és nem hívők között tízből hárman mondták ugyanezt.     A Cattolica del Sacro Cuore milánói katolikus egyetem, az Angelo Scola milánói érsek vezette Tolomeo alapítvány és az Ipsos olasz közvélemény kutató intézet közös vizsgálatának eredményeit a La Repubblica napilap online oldala közölte a riói találkozó előtt.     A felmérést kommentáló Alessandro Rosina olasz szociológus, a milánói egyetem társadalmi demográfiával foglalkozó tanszékének tanára elmondta: a fiatalok körében általános az intézmények iránti bizalomvesztés, mivel az ifjúság ezekben nem tud hiteles példaképet találni, Ferenc pápa azonban viszonyítási ponttá vált. Eddigi következetes magatartásával erkölcsi példát mutat. Ráadásul kortól, nemzetiségtől, vallástól függetlenül mindenki számára érthető üzenetet képvisel, amikor a szegények és elesettek segítését szorgalmazza. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?