Rice: megérett a helyzet

London. Condoleezza Rice, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója szerint az USA „nem engedheti meg azt a luxust, hogy semmit se tegyen” Szaddám Huszein iraki elnök ellen, de Bush elnök még nem döntötte el, mit tegyen és milyen módszereket alkalmazzon.

London. Condoleezza Rice, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója szerint az USA „nem engedheti meg azt a luxust, hogy semmit se tegyen” Szaddám Huszein iraki elnök ellen, de Bush elnök még nem döntötte el, mit tegyen és milyen módszereket alkalmazzon. „Irakban nagyon megérett a helyzet a rendszerváltoztatásra” – mondta a Bush-kormányban kulcsszerepet játszó Rice tegnap a BBC-nek. Szerinte az iraki diktátor eddig már kétszer is közelebb került atomfegyver birtoklásához, mint a Nyugat gondolta volna. „Szaddám egy gonosz ember, aki magára hagyva ismét pusztulást hoz a népére, szomszédaira, és ha tömegpusztító fegyverhez, illetve annak célbajuttató eszközéhez jut, akkor mindannyiunkra. Erkölcsi szempontból ez igazol egy rendszerváltoztatást.”

A The Financial Times tegnap azt jelentette, hogy az Egyesült Államok – az Irak elleni esetleges katonai támadásra készülve – közbeszerzési eljárást indított emberbaráti segélyszervezetek számára Irakban és a környező országokban iraki menekültek javára végzendő segélyezési tevékenységre. A lap állítása szerint megszerezte annak a pályázati felhívásnak a másolatát, amelyet a washingtoni külügyminisztérium a múlt hónapban küldött el civilszervezeteknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?