Rex Tillerson lesz az amerikai külügyminiszter

Washington |

<p>Az amerikai szenátus külügyi bizottsága hétfőn megszavazta Rex Tillerson külügyminiszteri jelölését, majd a szenátus plenáris ülése megszavazta Mike Pompeo képviselőt a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatói posztjára.</p>

Már csak a szenátus egészének szavazása kell ahhoz, hogy Rex Tillerson, az ExxonMobil volt elnök-vezérigazgatója legyen az amerikai diplomácia irányítója legyen a múlt pénteken beiktatott új elnök, Donald Trump kormányában. Mivel a szenátus republikánus többségű, így elemzők szerint nem kétséges, hogy Tillerson lesz a külügyminiszter.

A külügyi bizottságban azonban csak éppen hogy megkapta a szükséges számú szavazatot: egy szavazattöbbséggel, 11:10 arányban hagyták jóvá jelölését. A demokrata párti szenátorok mindegyike ellene, a republikánus politikusok mellette voksoltak. Marco Rubio floridai republikánus szenátor voksa azonban az utolsó pillanatig kétséges volt. Rubio a miniszterjelölt korábbi orosz kapcsolatai miatt hangoztatta aggodalmait. A szavazás előtt azonban a floridai szenátor - aki tavaly Donald Trump vetélytársaként a republikánusok elnökjelöltségéért is indult - leszögezte, hogy "az amerikai külpolitika iránt belföldön és külföldön egyaránt érzékelhető bizonytalanságra tekintettel a szavazás fölösleges késleltetése ártana a nemzeti érdekeknek".

A 65 éves Rex Tillerson az ExxonMobil elnök-vezérigazgatójaként szoros üzleti kapcsolatban állt Oroszországgal és személyes jó kapcsolatot tartott fenn Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is. A szenátusi meghallgatás során azonban azt mondta, "Oroszország jelenleg veszélyt jelent" és leszögezte, hogy véleménye szerint az Egyesült Államok és Oroszország "valószínűleg soha nem lesznek barátok", mert "az értékrendszerük egyértelműen különbözik".

Tillerson John Kerryt követheti a külügyminisztérium élén.

Hétfőn este a szenátus plenáris ülése 67:31 arányban megszavazta Mike Pompeo kansasi képviselőt a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatói posztjára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?