MTI-ÖSSZEFOGLALÓSzöul. Dél-koreai lapértesülés szerint Észak-Koreában november elején egyetlen napon 80 embert végeztek ki nyilvánosan viszonylag kisebb bűncselekmények miatt, többségüket a dél-koreai tévé adásainak nézése, másokat pedig pornográfia terjesztése vagy prostitúció miatt.
Rettenetes tettet követett el a Kim-rezsim
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13842433448409_9.jpg.jpg?itok=UfJ7Hmec)
MTI-ÖSSZEFOGLALÓ
Szöul. Dél-koreai lapértesülés szerint Észak-Koreában november elején egyetlen napon 80 embert végeztek ki nyilvánosan viszonylag kisebb bűncselekmények miatt, többségüket a dél-koreai tévé adásainak nézése, másokat pedig pornográfia terjesztése vagy prostitúció miatt. A Jungang Ilbo című szöuli politikai napilap névtelenül nyilatkozó forrásra hivatkozva közölte, hogy a kivégzések november 3-án történtek hét észak-koreai városban. Minden településen mintegy tíz embert végeztek ki. Vonszanban például egy sportpályán végeztek ki nyolc embert, cölöpökhöz kötötték őket, fejükre fehér zsákokat húztak, majd gépfegyverből nyitottak tüzet rájuk. A kivégzést mintegy tízezer ember nézte végig. A jelentés szerint a drasztikus lépés célja, hogy írmagjában elfojtsa azt esetleges társadalmi elégedetlenséget és a „kapitalista indulatokat”, amelyek az ország fejlesztési projektjeit övezi. Erre utal, hogy a kivégzések több helyszíne a külföldi befektetések ösztönzésére nemrég kialakított különleges gazdasági övezeteknek ad otthont. „A rezsim fél attól, hogy megváltozhat az emberek gondolkodása, ezért megpróbál megelőző jelleggel rájuk ijeszteni” – írta a NKIS című, észak-koreai dezertőrök által szerkesztett honlap az esettel kapcsolatban. A szöuli egyesítési minisztérium nem tudta megerősíteni a Jungang Ilbo értesüléseit.
Észak-Koreában súlyos bűncselekménynek számít a rezsim által nem engedélyezett külföldi – elsősorban a kapitalista Dél-Koreából származó – filmek nézése. Ugyanakkor a hatóságok drákói szigora ellenére egyre több külföldi mozgóképet és zenét csempésznek be az elzárkózó kommunista országba DVD-ken, memóriakártyákon és más eszközökön. Az egyes dél-koreai szappanoperák mellett a Született feleségek című amerikai sorozat is apró, de kitartó rajongói táborral bír Észak-Koreában. Hasonlóan súlyos bűncselekmény a pornográfia terjesztése.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.