Republikánus pénzáradat csekély hozadékkal

<p>A Barack Obama és a Demokrata Párt elleni, többek között gazdag konzervatív adományozók által finanszírozott reklámözön szorosabbá tette ugyan az idei amerikai elnökválasztást, de nem sikerült a segítségével legyőzni a hivatalban lévő elnököt.</p>

Obama végül kényelmes többséggel megnyerte a versengést, miután győzött az úgynevezett ingaállamok többségében. A felsőházban a demokraták ráadásul kettővel növelték szenátori helyeik számát. 

Megannyi rossz hír Karl Rove, George Bush exelnök volt kampánytanácsadója és a két legfélelmetesebb szuper politikai akcióbizottság, az American Crossroads és a Crossroads GPS alapítója számára. A két bizottság összesen 176 millió dollárt költött el a Barack Obama és a demokraták kongresszusi jelöltjei elleni kampányra azokban a szövetségi államokban, ahol a republikánusok mintegy húsz helyet akartak elhódítani a rivális párttól.    A legfelsőbb bíróság 2010-ben hozott történelmi döntése alapján vállalatok, szakszervezetek és magánszemélyek törvényesen finanszírozhatják korlátlanul a kampánypénz-gyűjtéssel foglalkozó politikai akcióbizottságokat. Maguknak a jelölteknek és a pártoknak nyújtott adományok felső határát viszont továbbra is megszabja a törvény.    Az adótörvénykönyv vonatkozó cikke alapján csak 501(c) néven emlegetett nonprofit szervezetek, mint a Crossroads GPS számára tett adományok ráadásul titkosak, így egész vagyonokat lehet a homályban arra fordítani, hogy megpróbálják befolyásolni a választások kimenetelét. Sheldon Adelson kaszinóguru például saját bevallása szerint legalább 54 millió dollárral járult hozzá a republikánusok hadjáratához.    Az American Crossroads által célba vett 19 választás közül csak hatot nyertek meg republikánus jelöltek a Center for Responsive Politics nevű agytröszt szerint, a Crossroads GPS esetében 26 választás közül szintén csak hatban született republikánus győzelem.    A végeredmény rácáfolt azokra a félelmekre, amelyek szerint a költséges kampányok révén a gazdag konzervatívok megvásárolhatják a választásokat.    Barack Obama kampányát az adományozók 932 millió dollárral segítették, Mitt Romney republikánus elnökjelölt pedig ily módon 1,28 milliárd dollárt kalapozott össze. Az idei választás mintegy 3 milliárd dollárt emésztett föl.    Jonathan Collegio, az American Crossroads kommunikációs igazgatója szerint a szervezetnek sikerült segíteni ledolgozni Romney lemaradását a pénzgyűjtésben. "Ha mi nem lettünk volna, sokkal rosszabb lett volna az eredmény" – mondta.    A Crossroads mindesetre nem vár tétlenül 2014-ig vagy a 2016-os elnökválasztásig: reklámokkal próbálja befolyásolni az amerikai költségvetési vitát és támogatni az adócsökkentést.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?