Rendőröket ejtettek túszul, hogy kiszabadítsák letartóztatott diáktársaikat

Guerrero |

<div>Elloptak egy üzemanyag-szállító tartálykocsit, két autóbuszt, majd elraboltak négy rendőrt tanár szakos főiskolások a dél-mexikói Guerrero szövetségi államban, hogy kicseréljék őket 10 társukra, akiket a rendőrök korábban őrizetbe vettek lopások miatt.</div>

Ugyanarról az Ayotzinapa főiskoláról van szó, mint amelynek diákjai évek óta hírhedtek autóbuszlopásaikról, és amelynek 43 diákját 2014-ben elrabolták. Sorsuk azóta is ismeretlen, bár valószínűleg a rendőrök átadták a főiskolásokat egy bűnbanda tagjainak, akik meggyilkolták őket, holttestüket pedig elégették. Az eset nagy felháborodást keltett az országban, és külföldön is. A főiskola diákjai most valószínűleg azért lopták el a tartálykocsit, hogy üzemanyaggal feltöltsék azokat a korábban ellopott buszokat, amelyeket az iskola udvarán őriznek. Loptak két újabb buszt is, valamint több élelmiszer-szállító teherautót. A rendőrség 10 diákot őrizetbe vett, társaik azonban ezután elraboltak négy rendőrt autójukkal együtt, hogy kicseréljék őket az őrizetbe vett diákokra. A guerrerói biztonsági szóvivő közlése szerint a rendőrség hajlandó volt kicserélni az őrizetes diákokat az elrabolt kollégákra. A tartálykocsi, a buszok és a teherautók visszaszolgáltatásáról tárgyalnak a diákokkal – tette hozzá. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?