Rendkívüli ülésen vitatta meg a gátszakadás következményeit az ENSZ Biztonsági Tanácsa

Az ukrajnai gátszakadás valós következményei csak napok múlva válnak nyilvánvalóvá – jelentette ki az ENSZ válságkezelési főtitkárhelyettese kedden New Yorkban a Biztonsági Tanács rendkívüli ülésén, amelyet a Nova Kahovka víztározó gátján bekövetkezett robbanás miatt hívtak össze ukrán és orosz kezdeményezésre.

Martin Griffith a Biztonsági Tanács tagjai számára tartott összefoglalójában rámutatott, hogy a frontvonal mindkét oldalán ezreket érint a katasztrófa otthonok megsemmisülése, élelmiszer- és ívóvízhiány, valamint a megélhetés elvesztése formájában.

Az ENSZ tisztségviselő elmondta, hogy az ukrán kormánnyal együttműködésben a világszervezet áramfejlesztőket, mobil víztisztító berendezéseket és az árvízhelyzetek kezelésében jártas szakembereket küld a válság sújtotta régióba. Különösen aggasztónak mondta a helyzetet azokon a területeken, amelyeket egyelőre nem tudnak elérni, és a világszervezet készségét hangoztatta arra, hogy segélykonvojokat juttassanak el az orosz megszállás alatt álló területekre is.

Az ülésen Oroszország és Ukrajna képviselője is a másik felet vádolta a gáton bekövetkezett robbanásért.

Ukrajna képviselője Európa elmúlt évtizedeinek legnagyobb ember által előidézett természeti katasztrófájáról beszélt, orosz „ökológiai és technológiai terrorizmusnak” nevezte a történteket. Azt állította, hogy kívülről lehetetlen lett volna felrobbantani a gátat, amely orosz felügyelet alatt van, és orosz részről aknáztak alá korábban.

Oroszország képviselője a kijevi rezsim részéről elkövetett „elgondolhatatlan bűncselekménynek” nevezte a Kahovka-erőmű gátjának felrobbantását. Beszámolt arról, hogy a katasztrófa nyomán a kitelepítések már megkezdődtek és további járulékos károk várhatók a mezőgazdaságra és a Dnyeper-folyó ökoszisztémájára. Azt állította, hogy az ukrán fegyveres erők vezetése már tavaly kinyilvánította készségét, hogy a katonai előny érdekében a gát felrobbantása is elképzelhető.

A Biztonsági Tanács ülésén Kína képviselője mély aggodalmát fejezte ki a gátszakadás humanitárius és gazdasági következményeit illetően.

Az Egyesült Államok helyettes ENSZ-nagykövete Oroszország Ukrajna ellen vívott háborúját jelölte meg a katasztrófa okaként. Robert Wood hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok ugyan nem tudja, ki áll a robbanás mögött, de a háborút Oroszország kezdte, az orosz erők szállták meg Ukrajna érintett területét, és a folyógát is orosz megszállás alá eső területen van.

A Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője, John Kirby újságírói kérdésre úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok nem tudja minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy mi történt, és elutasította, hogy a gátszakadás lehetséges hatásait értékelje a kilátásba helyezett ukrán ellentámadásra.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsában kedden szavazást tartottak az új tagokról is, aminek nyomán, 2024. január 1-től, két évre a 15 tagú testület tagja lett a Koreai Köztársaság, Algéria, Guyana, valamint Sierra Leone és Szlovénia.

 Szlovénia a kelet-európai régiónak járó BT-helyért Fehéroroszországgal volt versenyben, és 153 szavazattal nyerte el a tisztséget, miközben a belarusz BT-tagságára 38 tagállam voksolt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?