Reinhold Mitterlehner alkancellár veszi át a kormányfői tisztséget Ausztriában

Bécs |

<p>Reinhold Mitterlehner alkancellár, a koalíciós partner konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke veszi át átmeneti időre a kormányfői tisztséget Ausztriában, miután Werner Faymann kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke hétfőn bejelentette lemondását.</p>

Faymann délután hivatalos formában is benyújtotta lemondását Heinz Fischer államfőnek, aki köszönetet mondott be a távozó kancellárnak hétéves munkájáért. 

Az államfő még a délután folyamán Reinhold Mitterlehner hivatalosan is az alkancellárt bízza meg az ügyek vitelével .

Werner Fayman az SPÖ vezetéséről is lemondott. Az országnak és a pártnak is olyan vezetőre van szüksége, aki erős támogatottsággal bír - indokolta távozását a nagykoalíciós kormány és a szociáldemokrata párt éléről.

Mitterlehner a nap folyamán az osztrák hírügynökségnek adott nyilatkozatában kijelentette: Faymann lemondásának ellenére nem látja okát új választások kiírásának. Szavai szerint "tiszteletteljesen tudomásul veszi" Faymann döntését, és átveszi tisztségét. Ugyanakkor meglepte a távozó kancellár bejelentése és különösen annak időzítése is.

A kancellár az SPÖ hétfő délutánra összehívott, előre meghirdetett országos elnökségi ülése előtt néhány órával jelentette be lemondását. Az elnökségi ülést a Faymann személyét és a szélsőjobboldallal való együttműködés kérdését, valamint a menekültválság kapcsán az általa követett irányvonalat ért, párton belüli bírálatok hatására hívták össze.

Mitterlehner szerint fontos, hogy "a munkát tekintve megőrizzék a stabilitást". Az ÖVP elnöke leszögezte: szándékai szerint nem lesznek változások a kormány menekültügyi politikájában, ugyanis sikerült a kabinetben egy közös politikai irányvonalat, emellett egy világos törvényi szabályozást kialakítani e tekintetben. "Abból indulok ki, hogy ezt az irányvonalat változások nélkül folytatni fogjuk".

Faymann pártelnöki tisztségét az SPÖ élén átmenetileg Michael Häupl bécsi polgármester veszi át - jelentették be hivatalosan. 

Heinz-Christian Strache, az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke a nap folyamán olyan meggyőződésének adott hangot, hogy Faymann távozása "nem oldja meg az SPÖ alapvető problémáit". Szerinte viszonylag mindegy ki követi tisztségében a távozó kancellárt, mivel "a kirakat újrarendezése nem változtat a hiányos árukészleten".

Az FPÖ főtitkára, Harald Vilimsky Twitteren megjelent üzenetében úgy vélekedett: "Szép nap Ausztria számára. Merkelnek is követnie kellene Faymannt". A főtitkár a menekültügyi politikája miatt bírált Angela Merkel német kancellárra utalt kijelentésével.

A liberális NEOS párt vezetője, Matthias Strolz elmondta: Faymann lemondásában esélyt lát változásokra Ausztriában, illetve az SPÖ-ÖVP "hatalmi kartelljének" megtörésére. Szerinte nem a jelenlegi kormány újraindítására van szükség, hanem egy új kormány indulására. Strolz kijelentésével új választásokat szorgalmazott.

Az osztrák kancellár egyik bizalmasa, Doris Bures osztrák parlamenti elnök köszönetét fejezete ki Faymannak válságos időkben végzett munkájáért. "Werner Faymann Ausztriát biztos kézzel vezette a második köztársaság egyik legnehezebb időszakában" - mondta Bures.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?