Reagan már a Fehér Házban Alzheimer-kóros volt

Washington |

<p>Ronald Reagan már az Egyesült Államok elnökeként is Alzheimer-kóros volt - jelentette hétfőn a The Washington Times, az elhunyt politikus fiára hivatkozva.</p>

Ronald Reagan január 6-án lett volna százéves. A centenárium alkalmából a fia, Ron Reagan könyvet jelentetett meg My Father at 100 címmel, amelyben azt állítja, hogy a betegség kezdődő jelei már a Fehér Házban megmutatkoztak. Az elnök ugyanakkor nem volt tudatában annak, hogy Alzheimer-kórja van, s ha tudta volna, mindenképpen lemondott volna még azelőtt, hogy a második mandátuma 1989-ben lejárt volna - állította memoárkötetében a Reagan-fiú.
"Nincs rá bizonyítékom (mint ahogy senki másnak sem), hogy tudatában lett volna egészségi állapotának. És ha, mondjuk, 1987-ben diagnosztizálták volna, lemondott volna? Az hiszem, hogy igen" - fogalmazott Ron Reagan.
Az Alzheimert 1994-ben állapították meg a hidegháború győztesének tekintett Reagannél, vagyis egy fél évtizeddel azután, hogy távozott a Fehér Házból. A rendkívül népszerű republikánus politikus 2004-ben hunyt el, 93 éves korában.
A kór első tünetei 1984-ben, a demokrata Walter Mondale-lel folytatott elnökjelölti vitában mutatkoztak meg, amikor Reagan nem találta a szavakat, és a fia szerint "elveszettnek és dühösnek" látszott. Ron Reagan szerint apja először talán 1986-ben sejthette meg először, hogy valami baj lehet a memóriájával, amikor a Los Angelestől északra fekvő kanyonok felett repülve nem tudta felidézni azok nevét.
Az ifjabb Reagan szerint azonban ez semmit sem von le az Egyesült Államok 40. elnöke örökségének értékéből.
"Ez megvonná a törvényességet az elnökségétől? Csak annyiban, amennyiben Kennedy Addison-kórja vagy Lincoln klinikai depressziója az övékét. Szerintem az elnököket inkább a valós teljesítményük alapján kellene megítélni, mintsem az alapján, hogy milyen rejtett tényezők nehezedtek rájuk" - írt könyvében Ron Reagan.
A volt elnök születésének centenáriumára 44 centes emlékbélyeget jelentetett meg az amerikai posta, a washingtoni Nemzeti Levéltár pedig állította azon beszédének kézzel korrigált vázlatát, amelyben a Szovjetuniót "a gonosz birodalmának" minősítette.
Reagan 1983-ban minősítette a Szovjetuniót a "gonosz birodalmának" az Evangélikusok Nemzeti Szövetsége előtt elmondott floridai beszédében. Ő volt az, aki 1984-ben beindította az Egyesült Államok úgynevezett "csillagháborús" rakétavédelmi védelmi programját, amellyel az erejét meghaladó fegyverkezési versenyre kényszerítette a Szovjetuniót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?