Rau nem indul másodszor

Berlin. Johannes Rau német köztársasági elnök nem indul harcba másodszor az államfői posztért. Ezt ő maga jelentette be csütörtökön este a berlini Bellevue kastélyban.

Berlin. Johannes Rau német köztársasági elnök nem indul harcba másodszor az államfői posztért. Ezt ő maga jelentette be csütörtökön este a berlini Bellevue kastélyban. Újságírók előtt részben személyes okokkal indokolta döntését: életkorára hivatkozott – januárban lesz 73 éves –, valamint hosszú politikai pályafutására. Gerhard Schröder kancellár a bejelentés után azt mondta, hogy Rau nagyon sikeresen látta el hivatalát, minden német állampolgárért felelősséget érzett, összekötötte, s nem megosztotta az embereket. Johannes Rau a szövetségi köztársaság történetében a második szociáldemokrata elnök. Németország új, 9. államfőjét a jövő májusban választja meg az erre az alkalomra összeállított testület, a szövetségi közgyűlés (Bundesversammlung), amelynek jelenleg 1206 tagja van: a testület felét, 603 főt, az alsóházi (Bundestag) képviselők teszik ki, a másik felét tartományi elektorok. Ez utóbbiak delegálásában szerepet játszik a lakosság száma, illetve a tartományi parlamentekben helyet foglaló pártok ereje. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?