Ramalláhban temetik el

Párizs/Rámalláh/Jeruzsálem/Kairó. Rauhi Fattúh, a palesztin parlament elnöke lesz 60 napig a Palesztin Hatóság ideiglenes elnöke Jasszer Arafat halála után. Erről tegnap döntöttek a palesztin vezetők rámalláhi tanácskozásukon.

Abbász Zaki, a Fatah egyik vezetője szerint egyes palesztin tisztségviselők meg akarták változtatni az utódlási törvényt, mert attól tartottak, hogy Fattúh nem lesz képes ellátni e feladatot, végül azonban a Fatah és a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) vezető testületei beleegyeztek a parlament elnökének kijelölésébe. Arafat a Palesztin Hatóság elnöki tisztsége mellett a Fatah és a PFSZ vezetője is. Ez utóbbi két poszt utódlásáról csak a halála után döntenek – mondta Zaki. A palesztin vezetők azonban közölték, hogy a PFSZ elnöke a legesélyesebb jelölt, a főtitkár Mahmúd Abbász lesz, aki ügyvezetőként tevékenykedik Arafat betegsége óta. Ezt még a PFSZ vezetésének szavazással meg kell erősítenie.

Arafat még él, de állapota válságos, mély kómában van – jelentette ki tegnap kora este Leila Sahíd, a Palesztin Hatóság párizsi fődelegátusa. A palesztin elnök valamennyi létfontosságú szervénél komplikációk léptek fel. „Isten kezében van” – mondta a fődelegátus. A nap folyamán többször is érkeztek olyan hírek, hogy Arafat halálának bejelentése már csak órák kérdése.

Közben Párizsba érkezett a palesztin területek iszlám bíróságának főbírája, Taiszúr Dajjút Tamími, hogy Arafat betegágyánál legyen annak halálakor. A vallási méltóság a palesztin elnök közeli barátja. Leila Sahíd cáfolta, hogy Tamími beleszólna abba, mikor kapcsolják le Arafatot a gépekről. „A világ egyetlen muftijának sem lenne joga ilyesmiről dönteni, mert az iszlám tiltja az eutanáziát” – hangoztatta Sahíd.

A palesztin elnököt a ciszjordániai Rámalláhban, a főhadiszállásán temetik el – jelentette be Száeb Erekát, az Izraellel folytatott tárgyalások minisztere, de az izraeli katonai rádiónak nyilatkozva hozzátette: bárhol is temetik el, csak ideiglenes nyugvóhelye lesz addig, amíg el nem temethetik Kelet-Jeruzsálemben, az al-Aksza mecsetben, az iszlám egyik legnagyobb szentélyében. „Erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha békében élünk majd szomszédainkkal” – hangsúlyozta Erekát. A főtárgyaló egyúttal megerősítette, hogy megállapodtak az izraeli hatóságokkal Arafat földi maradványainak Rámalláhba való szállításáról. Izraeli biztonsági források szerint a zsidó állam nem ellenzi a rámalláhi temetést, bár korábban csak egy gázai övezetbeli temetést hagytak jóvá.

Kairóban az egyiptomi elnöki hivatal szóvivője bejelentette, hogy Arafat hivatalos gyászszertartását Kairóban tartják, szűk körben. Ez lehetővé tenné külföldi politikusok számára, hogy leróják kegyeletüket a palesztin elnök előtt anélkül, hogy Ciszjordániába kelljen utazniuk és nem kockáztatnák biztonságukat sem a palesztin területen. A javaslat külön könnyebbséget jelentene azon arab országok vezetőinek, amelyek nem ismerik el a zsidó államot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?